Halvax Julianna, a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola tanítója és tehetségkoordinátora, rövidebben „Az év Szupertanára”.
- Szeptembertől elsős osztálya lesz, hogyan készül az új tanév kezdésére?
- Izgatottan várom a harminc kis elsőst. Nagyon fontosnak tartom, hogy a tantermem barátságos, színes és vidám legyen.
A felkészüléshez hozzá tartozik a gyerekekkel, családokkal való ismerkedés. A ClassDojo alkalmazásnak köszönhetően a szülők már májusban elérhetőek voltak és én is az voltam számukra. A nyáron küldem nekik jótanácsokat, arról, hogyan lehet érzelmileg zökkenőmentes az óvoda iskola átmenet. Fényképeket kértem és kaptam a gyerekekről, családokról, így a tanévnyitó ünnepségen a nevükön tudtam szólítani a gyerekeket.
- Ön szerint kell-e átmenet az óvoda és az első osztály között? Az iskola vagy az óvoda oldalára helyezné ezt a hidat, átmenetet?
- Fontosnak tartom az óvoda és az első osztály közötti átmenetet, hiszen hatalmas változás ez egy gyermek életében. Nem tenném sem az óvoda, sem az iskola oldalára ezt az átmeneti szakaszt. Mindkét intézmény feladata. Az óvodában a nagycsoportosoknak szükségük lenne a kötelező foglalkozásra, ami felkészíti őket az iskolai elvárásokra. Az iskolában pedig az előkészítő időszakban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kis elsős nemrég még óvodás volt. Együttműködésre lenne szükség a tanítók és óvodapedagógusok között a gyermekek érdekében.
- Támogatja-e a 7 éven túli iskolakezdést? Milyen tapasztalatai vannak e téren?
- Sem a túl korai, sem a túl késői iskolakezdés nem szerencsés. Ha nem lép be megfelelő időben a gyermek az iskolába, „hadd legyen még egy kicsit gyerek” kijelentéssel, az a későbbiekben fog problémát okozni. Ki fog lógni a sorból, nehezen fog barátkozni. Lehet, hogy nem alsó tagozatban, csak később, amikor ő már kamaszodik, a többiek pedig nem értik meg, vagy amikor jogilag felnőtt lesz már, de még gyerekként bánnak vele, hiszen még középiskolás. Ezek a helyzetek mind érzelmi bizonytalanságot szülnek.
A túl korai iskolakezdésnél pedig figyelembe kell venni, hogy az intellektuális érettség nem elegendő. Sokszor hallom: „Hiszen olyan okos, miért ne menjen iskolába?” A szociális érettség, testi fejlettség és érzelmi intelligencia mind szükséges ahhoz, hogy nagyobb zökkenők nélkül kiegyensúlyozott iskolássá váljon az óvodás kisgyermek.
- Mi a véleménye a versenyszellemről alsó tagozatos diákok körében? Ön szerint mikortól fordulhat át az egészséges versenyszellem rombolóvá?
- A diákok között versengés rombolja a közösséget véleményem szerint. Megint más az, ha egy osztályban az a követendő példa, hogy igyekezzünk minél jobb eredményeket elérni. Nagyon vékony itt a mezsgye. A tanítónak a felelőssége, hogy leépítse az egyiket és támogassa a másikat. Az osztályon belüli motivációs rendszer kialakításában nagyon fontos, hogy ne az egymás közötti versengést erősítse a tanító. Illetve elengedhetetlen a szülőkkel való együttműködés, hiszen sokszor előfordul, hogy ők generálják a versengést.
A tehetséggondozó munkában pontosan ezért nem tartom a legfontosabbnak a versenyfelkészítést. Alsó tagozatban legyen egy biztos alap, amelyre építve később a tehetséges diákok sikereket érhetnek el a versenyeken. A személyiséget kell fejleszteni, az erős oldal mellett a gyenge oldalra is nagy hangsúlyt fektetve.
- Az IKT-ra sok minden fogható a gyermekek fejlődésében bekövetkező negatív következmények miatt. Néhány európai egyetemen már robotprofesszor tart előadást a hallgatóknak, s ennek tényét a diákok nem minden esetben veszik észre. Ön szerint a tanító személyiségének mennyire kell megnyilvánulnia?
- Nem hiszem, hogy egy gép azt tudná adni a kisiskolásoknak, amit egy tanító. Ha jól tudom, a robotoknak nincs humorérzékük, nem tudják úgy megölelni, megsimítani azt a kisgyermeket, hogy megnyugodjon. Nem tudja az osztályt egy pillantásával megfegyelmezni. Nem tud együtt sírni, nevetni, örülni velük.
Minden osztályom átadását veszteségként élem meg, hiszen a közösségtől válok meg, amelyben évekig éltem. Tanítani csak lélekkel lehet. Az egész személyiségemmel tanítok. Hagyom, hogy megismerjenek a tanítványaim és a szüleik, ezáltal alakul ki az igazi bizalom. Remélem egy nemzedék sem fog úgy felnőni, hogy nem hús-vér tanító várja az első nap őket az iskolában.
- Tudjuk, hogy a sikeres iskolai teljesítményhez a gyermek-pedagógus-szülő hármas egysége a legoptimálisabb. Ön milyen esetekben kéri a szülők támogatását?
- A szülőkkel való partneri viszony kialakítása a munkám egyik nagyon fontos pillére. Az együttműködés, hogy egy csónakban ülünk, és egy irányba evezünk a gyermek érdeke. Betekintést nyújtok a mindennapjainkba a ClassDojo által, így a szülők is a közösség részévé válnak. A szülői értekezletek sem hagyományosak. Csapatépítő játékokat játszom velük, tanmesét olvasok nekik, csoportokban oldanak meg egy-egy nevelési helyzetet, attól függ, éppen akkor mi segíti, a közösség fejlődését.
Évente több tanórán kívüli közösségépítő osztályprogramot szervezek. Ezek a szülők támogatása nélkül nem valósulhatnának meg. A kötelező olvasmányok feldolgozása után szülői segítséggel hívunk életre egy terepasztalt vagy kiállítást. Kértem már meg fogorvos, pék, operaénekes, fényképész, iparművész … szülőket rendhagyó óra megtartására, de a betlehemes díszlet elkészítésében is nagy segítségemre volt az asztalos édesapa.
- Tanórai keretekben gondolkodva már a differenciálás is nagyfokú többletmunkát igényel a pedagógustól. Van-e bevált módszere a tehetséges gyermek azonosítására?
- Iskolánkban mint tehetségfejlesztő szakember is dolgozom. Egy komplex tehetségszűrő, azonosító rendszert dolgoztam ki, mely negyedik osztályban az alsó-felső tagozat közötti átmenetet segíti, igyekszik megakadályozni a tehetségek elkallódását. A többi évfolyamon pedig a tanítók, tanárok kérésére végzek tehetségazonosítást. Mindezek mellett pedig úgy vélem, a legjobb tehetségazonosító rendszer maga a pedagógus, aki megfigyeli, segíti és szárnyakat ad a tanítványainak.
A fotókat Halvax Julianna bocsátotta a Matehetsz rendelkezésére.
