Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Zenei időutazás és mesterkurzus Kőbányán

2014. augusztus 16.

Mesterek jártak a Kroó György Alapfokú Művészeti Iskolában.

Füzesséryné Dudás Eszterrel, a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Kőbányai Alapfokú Művészeti Iskola zenepedagógusával beszélgettünk egy zenetanár mindennapjairól, „Mesterek a Kroó György AMI-ban” című programukról és eredményeikről. INTERJÚ.
 

Füzesséryné Dudás Eszter

Mióta dolgozik a Kőbányai Zeneiskolában, milyen tárgyakat tanít?
1999 szeptembere óta tanítok az intézményben, a zenekari munkát pedig 2000 szeptemberében kezdtem. Az elmúlt 15 év során tanítottam hegedűt, brácsát, és kamarazenét, koordináltam és tanítottam zenekari munkát, többek között utánpótlás ifjúsági zenekart, de vonós és szimfonikus zenekart is.

Hogyan néz ki egy zenepedagógus hetirendje?
A tanítási idő alatt, tehát szeptembertől júniusig minden délután, sokszor estébe nyúlóan foglalkozom a fiatalokkal. Fontos, hogy nemcsak a diákokkal foglalkozom, hanem a kollégákkal is szoros együttműködésben dolgozunk. Szólóhangszeres órákat tartok (hegedű, brácsa, zongorakísérő), illetve kamaraegyüttesekkel és zenekarokkal foglalkozom, közöttük van fúvós, vonós, ütős, zongorista és ének szakos tanár és diák is. Időnként kórusokkal is foglalkozom kórusvezetőként. Összesen körülbelül nyolcvan növendékkel és húsz tanárral dolgozom együtt egy-egy tanév során. Együttesvezetőként a  hetirendem nagyon összetett, hiszen egy-egy csoportos foglalkozás vagy zenekari próba nagyon sok előkészítést és egyeztetést kíván. A próbák, a fellépések, a turnék és a versenyfelkészítés szintén maximális odafigyelést, és alapos szervezést igényel.

Vannak az iskola falain kívül zajló közösségi események is?
Igen, nagyon nagy az igény a közösségi életre, legyen szó koncertlátogatásról, nyári táborról vagy éppen kirándulásról. Mindezek irányítása, kézben tartása és lebonyolítása is időigényes feladat, de a magas színvonalú képzésben részesülő, felnövő új generáció szempontjából nagy jelentőséget tulajdonítok ezeknek az eseményeknek. Hiszem, hogy így nevelhetünk művészetet értő és a zenét magas színvonalon művelő fiatalokat.

Mondana néhány példát ilyen eseményekre?
2010 és 2013 között növendékeim Sárospatakon vehettek részt zenekari táborban, a legutóbbi, 2013-as tábor éppen a MATEHETSZ segítségével valósulhatott meg, így meg tudtuk hívni a képzőművészeti tanszak tanárait és diákjait is az eseményre. 2004 és 2014 között minden évben részt veszünk a Crescendo Nyári Akadémián, mely 2013-ig szintén Sárospatakon valósult meg, idén pedig Tokajban, ahol szóló, kamara és zenekari kurzusokon vehettek részt a fiatalok.

Tanítványai számos nemzetközi versenyen szerepeltek, melyekre a legbüszkébb?
2012-ben a szlovákiai Komárnóban rendezett Beliczay hegedűversenyen bronz és ezüst helyezést sikerült elérnünk és 2013-ban a bécsi Zenekari hangversenyen szintén szerepeltünk. Legutóbb, 2014-ben pedig Madridban jártunk zenekari turné keretében.
 

Mácsai János

Honnan  és kitől jött a „Mesterek a Kroó György AMI-ban” című program ötlete?
Széll Rita igazgatónő kezdeményezésére kezdtük el a program kidolgozását. Az igazgatónő személyes kapcsolatain keresztül sikerült megnyernünk a programnak neves szakembereket, akik nemzetközi szinten is ismert és elismert előadóművészek és zenetörténészek: dr. Kalló Zsolt és Mácsai János. Célkitűzésünk az volt, hogy magas szintű képzést biztosítsunk növendékeink számára a legigényesebb előadók és tanárok meghívásával. Azt tapasztaltuk, hogy meghívott vendégeink remekül értenek a mai ifjúság nyelvén: egyszerűen, érthetően fogalmazzák meg számukra az instrukcióikat, előadásuk érdekes és inspiráló.

Mely korcsoportot érintette a tehetséggondozó program?
Elsősorban a 8-10 éve együtt muzsikáló zenekari tagjaink és a művészeti pályára készülő diákjaink számára tettük nyitottá a programokat, ők 14-22 év közötti fiatalok. Egy-egy alkalommal az utánpótlás zenekar számára is biztosítottunk foglalkozást a meghívott előadóval, ők a fiatalabb, 8-14 év közötti generáció.

És milyen eseményeken vehettek részt a fiatalok?
Az iskola szimfonikus zenekarának 25 legígéretesebb fiatal vonósa egy kemény próbaidőszakot követően vett részt dr. Kalló Zsolt két napos vonós és zenekari mesterkurzusán. Ez a két nap rendkívüli jó kedvben és oldott hangulatban telt, a fiatalok szinte játszva tanultak az energikus hegedűművésztől.  Mácsai János zenetörténész pedig a barokk, a klasszika és a romantika zenei világába repítette vissza a fiatalokat egy rapid időutazás keretében.

Milyen eredményekkel zárták a programot?
A meghívott előadókkal, az intézmény vezetőségével és művésztanáraival történő együttműködésünk eredményeként a fiatalok művészeti stílusismerete, és tudása jelentősen gazdagodott. A művészetet már nem csupán értik és kedvelik, de magas szakmai színvonalon művelik is, és képviselői a megszerzett tudásnak. A növendékek nemzetközi víziója folyamatosan bővül és erősödik. Emellett művészeti felkészültségük kiváló hatással van közismereti tanulmányaikra: szinte mindegyikük valamely vezető fővárosi gimnázium vagy egyetem eredményes diákja, hallgatója. A „Mesterek” programot a Kroó György Szimfonikus Zenekar fellépése zárta az intézmény hagyományos tavaszi kamarahangversenyén, ahol a fiatalok zajos sikert arattak.