Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Art Aktív intenzív kurzus JG 310 000 027

GlobalID:
JG 310 000 027
Kidolgozó:
K. Fekete Mária
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
Művészeti és pályaorientációs program általános és középiskolásoknak.

A tehetségprogramunk célja egyrészt, hogy lehetőséget nyújtson azoknak a fiataloknak, akiket érdekel a képzőművészet, akik szeretnek rajzolni, és más (akár különleges) módon ábrázolni, hogy rendszeres foglalkozások során technikai tudásukat fejlesszék, hogy megtanulják láthatóvá tenni gondolataikat.
 
A program másik célja, hogy az intenzív időszak alatt technikai, rajzi technikai tudásukat, anyagismeretüket mélyítsék, új, eddig nem használt eszközökkel kísérletezzenek, többféle szempontból figyeljenek látható, érezhető dolgokat, gondolatokat. A tömbösített alkalmak alkalmat adnak arra, hogy egy-egy feladat, az alkotó folyamat során több időt szánhassanak egy-egy alkotásra, illetve saját elképzelésüknek is.

A program harmadik célja, hogy megmutassa tudásukkal, az ábrázolás iránti szeretetükkel mit kezdhetnek felnőtt életük során, milyen pályákat választhatnak.  Célunk volt, hogy megmutassuk, milyen sok lehetőség van ezeknek a képességeknek a kihasználására, milyen sok örömteli mód nyílik ahhoz, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelő utat.
Tervezett pályázati programunkban két korosztályt kívántunk megszólítani (általános iskola felső tagozat és középiskola).
A képzőművészeti foglalkozásokon tapasztaltak szerint a korosztályi különbségek, a hozott képességek szükségessé teszik a korosztályok szétválasztását, illetve a képességek fejlesztése hatékonyabb külön csoportokban. Projektünkben pályaorientációs, pályakereső foglalkozások is szerepeltek, a fiatalok és szülők részére is. A részükre nyújtott foglalkozás, tanácsadás lényegesen eltér egymástól, ezért két elkülönülő háromnapos alkalommal rendeztük meg számukra a képzéseket.
Tanítványaink a Vitkovics Ház rendszeres rajz és festészet óráira járnak. A „hétköznapokban” az intenzív kurzusunk előkészítésére 3 alkalmat szerveztünk, az általános iskolás és a középiskolai csoportban is együttműködésre épülő, strukturált gyakorlatot a művészeti pályákhoz tartozó eszközök, anyagok, valamint tevékenységek megismerésére.
Az intenzív kurzusokon alkalom volt a már megismert technikákat gyakorolni, új eszközöket, anyagokat megismerni, ötleteket, gondolatokat láthatóvá tenni, megvalósítani (művész-vázlat-könyv, maszkkészítés allegória-alkotással, tónusozás, színvázlat, szimbólum használat, illusztráció, kiállítás látogatás, grafikai eszközök, rajzeszközök használata). Ez a három nap arra is jó volt, hogy a képességek fejlesztése mellett önmagukat is egy kicsit jobban megismerjék, és elgondolkodjanak a lehetőségeiken szociálpedagógus szakemberek segítségével. A fiatalok hallhattak mentoroktól a tapasztalatokról, ez is segítette őket a pályaválasztás útvesztőiben való eligazodásban. Barátságos környezetben a mentor fiatalokat is bátrabban kérdezgették. Segítséget nyújtottunk a szülők számára is abban, hogyan tudják támogatni a gyerekeket, honnan kaphatnak információkat, tanácsokat.