Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Elrejtőzött a zene JG 380 000 039

GlobalID:
JG 380 000 039
Kidolgozó:
Pirók Mónika és Szabó Józsefné
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2015
Kapcsolattartó:
A "Gyermekvilág" Tehetségpont szabályozott folyamata alapján, közös "teaházba" invitáljuk a kapcsolattartásra nyitott szülőket. A gyerekeket a tehetségműhelyek nyílt programjaira visszavárjuk. A szülők igény szerint emailen, telefonon kapcsolatot tudnak tartani a későbbiekben is a tehetségfejlesztő pedagógussal, tehetségpont felé jelzéssel élhetnek az iskolai fejlődéssel kapcsolatosan.

A zenének és a ritmusnak köztudottan kiemelkedő szerepe van az idegrendszeri fejlődésben, az agyféltekék harmonikus működésének kialakításában.  A programsorozat egyedi értéke azonban abban a közösen kialakított szemléletmódban rejlik, mely szerint a zene iránt kevésbé, de más képességterületek iránt kiemelkedően érdeklődő gyermekeket is be lehet vonni a „közös zenei nyelv használatába” és fejlesztési- fejlődési lehetőségeibe oly módon, hogy önként vállalják a kihívásokat, ezt boldogan éljék meg, önszabályozással és öndifferenciálással, kompetencia élménnyel. Ennek a „hogyan”- ját kívánjuk megmutatni a szülőknek a gyakorlatban.

A gazdagító, élmény- alapú programsorozat célja szülők és a gyermekek érdeklődésének felkeltése, a gyermek intelligencia területeinek aktivizálása inspiráló környezetben.  Zene felfedezését szem előtt tartva a különböző érdeklődési területen kiemelkedő gyermekek bevonódásának biztosítása a programba, az intelligencia területek integrálásával.

Szülővel, mint partnerrel való együttműködés, kölcsönösség és bizalom növelése, együttgondolkodás. Segítségnyújtás az otthoni tehetséggondozáshoz, a szülő- gyerek- pedagógus kapcsolatok javítása, szemléletformálás.

A gazdagító programpárok során „normál” és „intenzív” időszakaiban a gyermekek heti rendszerességgel tehetséggondozó műhelyekben tevékenykednek (minden gyermek az érdeklődésének megfelelően), továbbá napi tevékenységekben saját kiemelt érdeklődési területükön tesznek felfedezéseket (pl. komplex mozgásfejlesztés, ábrázolás- zene, természetismeret- matematika- sakk, egyéb táblás játékok).  Hétvégi alkalmakkor a gyerekek és szülők közösen vesznek részt tehetségfejlesztő programokon.

A tanórán kívüli, szülő- diák- pedagógus kapcsolatrendszert fejlesztő tevékenységek során délutáni programokra, szülők - gyerekek számára nyitott műhelynapokra kerül sor, majd egy záró szülői fórumon tapasztalatok, gyakorlatközpontú tanácsok megosztására nyílik lehetőség a pedagógusok, szakemberek, szülők között.