Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Gazdagodjunk! JG 320 000 024

GlobalID:
JG 320 000 024
Kidolgozó:
Kovácsné Zimborás Ágnes
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
Hogyan alapítsunk céget? Hogyan működik a marketing? Program középiskolásoknak.

A Gazdagodjunk című tehetségprogramunk központjában a tanirodai ismeretek fejlesztése állt, amelyet a kommunikációs, fogalmazási, szövegértési, idegen nyelvi ismeretekkel kívántunk bővíteni. A megvalósítás során arra törekedtünk, hogy az elméleti ismereteket összekapcsoljuk a gyakorlattal. A tanórán kívüli tevékenység során elsajátították a diákok a vállalkozások működésével kapcsolatos ismereteket, valamint fejlesztették kommunikációs képességüket. Az intenzív programelem során a gyakorlati foglalkozásé volt a főszerep, ugyanis az első napon diákmentorok bevonásával a csapatok cégeket alapítottak, melynek elkészítették marketingeszközeit. A második és harmadik napon került sor a céglátogatásokra (Lipóti Pékség, Darnó-Hús, Famulus Hotel), ahol testközelből is tapasztalhatták az iskolában tanultakat.

A diákmentorok bevonása nagy segítség volt: ők tapasztalataikat szívesen megosztották a diákokkal, akik számára motiváló erőt jelentett a sikeres fiatalok munkája. A diákok nagyon szívesen dolgoztak a projektben: a gyakorlatias téma vonzó volt számukra, izgalommal készítettek terveket a jövőre, a munkára gondolva. A másik vonzerőt a csoportmunka jelentette, amely sokat csiszolta kreativitásukat, kommunikációs képességeiket és konfliktuskezelő hajlandóságukat.

A program elérte a célját, hiszen a résztvevő diákok megismerték a működő vállalkozások világát, és a projekt során felkészültek arra, hogy kilépve a munkaerő-piacra ők is képesek legyenek résztvevői, akár vezetői lenni egy sikerek vállalkozásnak.