Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Informatikát szerető diákok tehetségfejlesztése a Táncsicsban JG 380 000 017

GlobalID:
JG 380 000 017
Kidolgozó:
Kirnerné Botka Judit, Kovácsné Karácsony Éva
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
Versenyfelkészítés középiskolában.

Mottó: „A tehetséges gyermekeknek mást és másképpen kell tanítani, kreativitásuk, személyiségük egészének fejlesztését célozva.” /Herskivits/

Intézményünk évek óta kiemelt figyelmet fordít a tanulóink matematika és informatika kompetenciáinak fejlesztésére. E két terület egymástól elválaszthatatlan. Tapasztalatunk, hogy aki tehetséges matematikából, általában tehetséges informatikából is. Célunk az olyan tanulók tehetségének felismerése, és fejlesztése, akik e tantárgyakon belül kimagasló teljesítményt nyújtanak. Számos megyei, országos helyezés igazolja, hogy kiemelkedő tehetségű tanulóink vannak. Az informatika tantárgyon belül nagy figyelmet fordítunk a tehetségek szakmai támogatására. Több évre visszamenőleg eredményesen szereplünk az országos informatika versenyek döntőin. Célunk olyan részterületek fejlesztése, mint a logikai, illetve a problémamegoldó, algoritmizáló képességek, továbbá magas szintű informatikai alkalmazói ismeretek kialakítása, és rendkívüli kreativitás a probléma felismerése és megoldása terén. A tehetséges tanulóknál tudásbázist kell kialakítani. Felkészítjük őket az országos versenyekre és pályaorientációs tanácsadást adunk a továbbtanulásukhoz. Úgy véljük, hogy a tehetséggondozás leghatékonyabb módja a heti rendszerességgel szervezett tanórán kívüli kiscsoportos foglalkozások, szakkörök rendszere, illetve hogy a különféle versenyeken szerzett tapasztalatok is nagyban szolgálják diákjaink fejlődését. Ezúttal mentorként iskolánk olyan volt tanítványait is bevontuk a munkába, akik lelkes szakköri tagok voltak, szívesen és rendszeresen vettek részt versenyeken, eredményeikre büszkék vagyunk, jelenleg a felsőoktatásban tanulnak.

Kiscsoportos foglalkozásokkal, igény szerint egyénre szabott fejlesztési tervvel, mentorok (iskolánk volt diákjainak) bevonásával segítjük tehetségük fejlesztését. Tanórán kívüli felkészülésekkel, a nyári szünidei intenzív foglalkozások keretében, jelenleg felsőoktatásban tanuló diákmentorokkal készségfejlesztő foglalkozásokat terveztünk a tehetségterületükhöz kötődően.