Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Intarzia - hozzáadott érték a szakképzésben JG 330 000 029

GlobalID:
JG 330 000 029
Kidolgozó:
Tóth Sándor, Klincsok László
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
Faipari szakmai képzés középiskolásoknak.

Iskolánkban megkülönböztetett figyelmet fordítunk a tehetséges diákokra.  Közösségünk egyik alappillére a mentori rendszer, amelynek keretében mentortanárok kísérik a tanulók személyes fejlődését, valamint képzett tehetséggondozó szakemberrel rendelkezünk.

Tapasztalatunk, hogy a hagyományos kézműves szakmák ápolása a hátrányos helyzetű diákok esetében is komoly mértékben segíti elő a tehetség kibontakozását, személyiségük fejlődését, amennyiben olyan világot tár fel előttük, amelyben sikereket érnek el.

Iskolánk egyik legnépszerűbb szakmája az asztalos szakma, és több példa is van arra, hogy az itt végzett tanulók továbblépésként később faipari főiskolai képzést választanak. Az oktatás keretében diákjaink elsajátítják az intarzia készítésének hagyományos mesterségét is. Ez a tevékenység a tradíciók ápolásának fontosságán túl alkalmas arra is, hogy felkeltse diákjaink érdeklődését az alkotás, a művészetek iránt, kibontakoztassa kreativitásukat.

A foglalkozások során az idős mester átadja az intarziázással és furnérozással kapcsolatos tapasztalatait, tudását a fiatalabb kollégáknak és a diákoknak is. A régi technikák, fogások, a régi idők szerszámainak megismerése és összehasonlítása modern megfelelőikkel. Hogyan és miből lehet kimagasló minőséget biztosító szerszámot készíteni. Melyik furnért milyen területen lehet alkalmazni pl.: bútoripar, autóipar.

Lehetőséget teremtettünk arra is, hogy tehetséges tanulóink szakköri foglalkozások keretében külön figyelmet kapjanak. Tapasztalatunk, hogy a résztvevők szívesen számolnak be a közös munkák során szerzett élményeikről társaiknak, és ezzel hatékonyan támogatják pedagógiai céljainkat.
Kiemelkedő képességű diákjaink külön felkészítéssel eljutnak hazai és nemzetközi szakmai versenyekre. Fás szakmáink közül jelenleg az ácsok remekelnek, az előző évben a Szakma Kiváló Tanulója versenyen az első és a harmadik helyezését is gödi diák szerezte meg. Az előbbi két tanuló a „Euroskill” versenyen is az élmezőnyben végzett.