Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kisokosok JG 340 000 031

GlobalID:
JG 340 000 031
Kidolgozó:
Dr. Pintérné Grundmann Frida
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
Játékos matematika általános iskolásoknak.

A „Kisokosok” címen meghirdetett program az általános iskola harmadik, negyedik évfolyamán tanuló tehetségpalántáknak szólt. A foglalkozásokat heti 1 órás „csúcsszakkör”és 3 intenzív nap keretében szerveztük. A cél elsősorban általános személyiségfejlesztés volt, amit az is jelez, hogy a foglalkozásokat egyik héten matematika tanár, a másik héten fejlesztő pedagógus tartotta. A programban nem a tantervi anyag „gyakorlása”, hanem a természettudományok alapját jelentő logika és matematika iránti érdeklődés felkeltése, felfedező élmények biztosítása volt. A logikai és játékos matematikai feladatok megoldásával a tanulók logikus gondolkodásának, kreativitásának, problémamegoldó képességének fejlesztése volt a cél.

Az egy tanévre készült szakmai tervben arra törekedtünk, hogy a gyerekek az egész napos iskolai elfoglaltság után ne egy újabb tanóra jellegű foglalkozáson vegyenek részt, hanem oldott hangulatban, mégis irányított módon sajátítsák el a feladatsorban szinte „elrejtett” újabb ismereteket. A feladatsorokban, ahol hétről hétre 2 család mindennapi élete bontakozott ki, állandó szereplőket használtunk. Teljesen átlagos családokról van szó, akikkel pontosan ugyanazok a dolgok történnek, mint a szakkörön részt vevő gyerekekkel és családjaikkal. Amikor a gyerekek elolvassák a „róluk szóló” feladatokat, elsősorban nem matematika példát látnak benne, hanem a maguk ismereteit felhasználva, a szöveget szinte „átélve” próbálnak segíteni a szereplőknek. A cél az volt, hogy a bennünket körülvevő matematikát fedezzük fel; vegyük észre, hogy a nap bármely pillanatában találkozhatunk környezetünkben megoldandó problémával. A feladatok felnőtt szereplői kapcsán alkalmunk nyílt arra, hogy szakmákról beszélgessünk: elsősorban azokat a szakmákat jártuk körül, amelyek az átlagosnál magasabb szintű matematikai ismereteket igényelnek.

Az intenzív szakasz 3 fejlesztési napból állt, amikor napi 5 órában fejlesztő foglalkozásokat, illetve játékos lazító programokat szerveztünk. Az intenzív szakasz szakmai óráin mindkét fejlesztő pedagógus jelen volt, és itt a programba bekapcsolódott szülőket is bevonták a foglalkozásokba. Ez lehetőséget adott arra, hogy a gyorsabban haladókat kiemeljük a csoportból, és „szárnyaltassuk”, de arra is, hogy a lassabban haladókat segítsük. Az egész napos együttlét, a csoportban munkálkodás jó lehetőség volt arra, hogy megtanulják egymás gondolatmenetének figyelemmel kísérését, elfogadását.