Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Moderntánc-kurzus JG 350 000 009

GlobalID:
JG 350 000 009
Kidolgozó:
Balog Istvánné Varga Judit
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
A tánccsoportba újoncként bekerülő ötödikesek fejlesztése.

Iskolánk tehetséggondozó programjába szorosan illeszkedik a megvalósult moderntánc-kurzus, aminek egyik alapvető célja volt a mozgásművészet területén tehetségesként azonosított gyermekek meglévő képességeinek fejlesztése, a harmonikus mozgáskultúra, a mozgáskoordináció, a ritmuskészség, a memória fejlesztése. Mindezek mellett fontos volt a személyiségjegyek fejlődésének ösztönzése is, a gyermekek önbizalmának növelése, gátlások feloldása, az együttműködési képesség fejlesztése, az empátia, a tolerancia fejlesztése.  

A tanórán kívüli program 12x1 órában, az erre épülő intenzív program pedig 2x1 nap illetve 1x1 nap formájában valósult meg. Iskolánk tükörrel felszerelt táncteremmel rendelkezik, ami alkalmas volt a tanórán kívüli foglalkozások illetve az intenzív táncfoglalkozások megtartására egyaránt.  

Ezek tartalma elsősorban: bemelegítő és nyújtógyakorlatok tanulásával a tánc előkészítése, zenére történő improvizációval a színpadi előadáshoz szükséges önbizalom növelése, mozdulatszínház: improvizatív és már tanult mozdulatok alkalmazása szóló és duó formában, a koreográfia elsajátítása, differenciált javítópróbák, egyéni segítségadás a mentordiákok segítségével. Lazító programként moziba mentünk.

Az idei tanévben hagyományainkhoz hűen ötödik alkalommal rendeztük meg megyei moderntánc versenyünket 2014 áprilisában. Iskolánk tánccsoportja elsőként itt mutathatta be a tanév során készített koreográfiát, melyben a program plusz próbáinak köszönhetően a kezdő, ötödik évfolyamosok is sikerrel vettek részt.