Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Sátoraljaújhelyi Tehetségpont térségi szintű tehetséggondozó programja JG 360 000 638

GlobalID:
JG 360 000 638
Rövid név:
Sátoraljaújhelyi Tehetségpont térségi szintű tehetséggondozó programja
Kidolgozó:
Sátoraljaújhelyi és térségi pedagógusok
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2007
Kapcsolattartó:
Sátoraljaújhely és környékén működő oktatási intézmények tehetséggondozó munkájának szervezése, koordinálása, illetve tehetséggondozó műhelyek indítása.

A program célja, hogy az érdeklődő fiatalok hatékony segítséget kapjanak tehetségük felismeréséhez és kibontakoztatásához. Továbbá: minél teljesebb és minél személyesebb információhoz jussanak a különböző tehetséggondozó lehetőségekről; az intézményi együttműködés más Tehetségpontokkal, a tehetséges fiatalok környezetével (szüleivel, tanáraival, stb.), a tehetséggondozásban jártas szakemberekkel, és a tehetséggondozást segítő önkormányzati, egyházi, civil szervezetekkel, vállalkozásokkal és magánszemélyekkel, illetve, hogy a tehetséggondozó kezdeményezések megvalósításához, a tehetségsegítés folyamatába minél több emberi és anyagi erőforrást vonjanak be.
A hangsúlyosan az általános iskolai korosztály tehetséggondozását felvállaló program során, a tanórai, és a tanórán, iskolán kívüli tehetségfejlesztést szakmai, módszertani útmutatással, a szükséges feltételek biztosításával támogatják. Folyamatban van a Sátoraljaújhelyi Tehetségsegítő Tanács létrehozása, melyben a gazdasági szervezetek vezetői is közreműködést vállalnak. A tehetséggondozás az általános iskolákban a tanítási órákon, a bázis iskolában valósul meg, ahol tehetséggondozó műhelyek működnek. A tehetséggondozó munkaközösség szervezi a belső továbbképzéseket, tehetségnapokat, konferenciákat. A Tehetség Tanácsadó Pont munkatársai a pedagógusoknak, szülőknek, tanulóknak nyújtanak szakmai segítséget a személyiség fejlesztéssel, a tehetség felismerésével kapcsolatban.
A tehetségsegítő program résztvevőit szaktanári ajánlás, versenyeredmények, tanórai érdeklődés és eredményesség alapján válogatták ki.
A tehetséggondozás személyiségfejlesztést, tanulási technikák elsajátítását és az önismeret elmélyítését is magában foglalja, ezt a műhelymunkába beépített, illetve azon túli foglalkozások keretében, kirándulásokkal valósítjuk meg.
A program hozzájárul a tehetség tanácsadás, a mentorrendszer kiépítéséhez, valamint a tehetségazonosítás szakmai tartalmának erősítéséhez, az iskolai pedagógiai programok tehetségfejlesztés centrikussá történő átdolgozásához.
A működés eredményességét a műhelymunkáról készült monitoring jelentés és a kérdőívekre adott válaszok alapján értékelik.