Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Színházbarátok tehetségpáholyban JG 310 000 018

GlobalID:
JG 310 000 018
Kidolgozó:
Horváthné Csepeli Ilona, Tölcsér Valéria
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
Ismerkedés a színházi, nézőtéri kultúrával. Középiskolás diákok programja.

A főként külső helyszíneken zajló programjaink során nagy hangsúlyt fektettünk a közösségépítésre. Az ismerkedő, lazító és közösségépítő játékok csökkentették a feszültséget és segítették az egymást kevéssé ismerő csoporttagok kölcsönös megismerését. A diákmentorok kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy olyan fiatal felnőtteket válasszunk, akik példaként szolgálhatnak a középiskolásoknak. A pályázat írásakor jelezték szülők is, hogy szívesen részt vennének a programban. Három édesanya és egy nagymama jelentkezett. Örömmel meséltek a színházi élményeikről, a színházi etikettről. A közösen eltöltött idő a szülőkre is kedvezően hatott.
A közös plakátkészítéssel és újságcikk írásával az alkotás, az együttes munka örömének átélése és a kreativitás fejlesztése volt a cél. Az intenzív programot végigkísérte a fejlesztő pedagógus és a vezető fejlesztő.
A négy 3 órás foglalkozáson a csoport Pécs különböző alternatív színházi műhelyeibe kapott betekintést.

Az intenzív programok leírása:

Péntek délután az ismerkedő és közösségépítő játékok után a Pécsi Nemzeti Színházba mentünk, ahol Vincze József (műszaki és üzemeltetési vezető) vezetésével belestünk a „kulisszák mögé”. Láttuk Bagossy Levente pécsi származású díszlettervező díszlett-makett kiállítását. Az esti előadás előtt a színházba járási szokásokról, színházi etikettről és színházi élményekről beszélgettünk. (Interaktív beszélgetés szülőkkel.)
Az előadásra felkészítő foglalkozás után mentor-diák prezentáció következett: ők bemutatták a Pécsi Balettet. Este megnéztük a H-arcok című balettelőadást a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában.

Szombaton a látottak megbeszélésével indítottuk a napot. A kommunikációs, készségfejlesztő, és önismereti játékok után farsangi álarcot készítettünk. A kézműves foglalkozás közben mindenki a hangulatának megfelelő zenét választott.
A Janus Egyetemi Színház múltjáról és jelenéről tartott prezentációt vezető fejlesztőnk, majd filmet néztünk a JESZ első 10 évéről. Délután elsétáltunk a Zsolnay Negyedbe, ahol mentorunk a Bóbita Bábszínházról tartott prezentációt, majd megtekintettük az interaktív kiállítást és a Bábmúzeumot. Megnéztük a JESZ-t, majd a Kodály Központ és a Tudásközpont rövid bemutatása után visszasétáltunk.
Este megnéztük a Mágnás Miska c. előadást a Pécsi Nemzeti Színházban, mely után másnap ismét a látottak megbeszélésével indult a nap. Plakátkészítés után a Csontváry Múzeumba látogattunk. Délután a Pécsi Országos Színházi Találkozóról tartott prezentációt egyik mentorunk. Fejlesztő pedagógusunk (a közönségzsűri tagja 2013-ban) a tavalyi POSZT versenydarabjairól mesélt. A háromnapos programról és az előadásokról újságcikkeket írtak a lányok intézményünk újságába és a honlapra. A program értékelése után kiosztottuk a csoport tagjainak az emléklapokat és az ajándék hűtőmágneseket.