Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Ügyes kéz - Fürge ész JG 330 000 038

GlobalID:
JG 330 000 038
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2015
A módszer segítségével a diákok oktatási hátrányainak csökkentését, esélyegyenlőségük előmozdítását érhetjük el.

A projekt két kiemelt területet érint, amelyek a kreatív- manuális-, valamint a kognitív készség fejlesztését célozzák. Mindezen célkitűzéseket táblajátékok, stratégiai játékok megismerésével, gyakorlati használatával lehet a leghatékonyabban előmozdítani.
A jó gyakorlat elvi kiindulópontja, hogy: Minden ember tehetséges valamiben, csak kell hozzá egy másik tehetséges ember, aki felfedezi, és segíti kiteljesedni!”
A műhelymunkát megvalósító szervezet szakmai hitvallása szerint tehetség az,

 - ha kiderül, hogy valaki szívesen foglalkozik egy dologgal, tartósan és elmélyülten képes koncentrálni rá, akkor ez már jó alap, érdemes fokozottabb figyelmet fordítani rá.
 - amikor arra is fény derül, hogy az illető képes a folyamatos fejlődésre, kitartó és másokat is magával tud ragadni, akkor azt már nevezhetjük tehetségnek.
 - ez a tapasztalat egyaránt igaz bármely (zene, tánc, kreativitás, manuális, konstruktív, szociális stb.) területen felfedezhető kiemelkedő készségre.
 - nagyon fontos viszont, hogy az illető „tehetségcsíra” közelében legyen egy jó szakember, aki kibontja és a lehetőség szerint a legjobb szintre fejleszti!

A szervezet tehetséggondozással kapcsolatos elvi kiindulópontjának, valamint szakmai hitvallásának figyelemvételével dolgoztuk ki a műhelymunka tematikáját. A műhelymunka-foglalkozásokon a résztvevő szakembereknek lehetőségük nyílik, hogy megismerjék azokat tábla- és stratégiai játékokat, amelyeket a szervezet a gyakorlatban sikeresen és eredményesen kipróbált. Emellett arra is lehetőségük nyílik, hogy megismerjék és elsajátítsák azokat a technikákat, amelyek segítségével a diákokat a táblajátékok megtervezésére, azok szabályrendszerének kidolgozására lehet ösztönözni.

A műhelymunka megvalósítója a Tiszadobi Volt Állami Gondozottak Egyesület.