Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Versenyfelkészítő szakkörök sikeres diákmentorok bevonásával JG 360 000 002

GlobalID:
JG 360 000 002
Kidolgozó:
ISZE Szécsiné Festő-Hegedűs Margit
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
A Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyen eredményesen szerepelt diákok segítik mentorként a szakköri munkát.

Az ISZE 2008-ban indította a Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyt, amelyen háromfős csapatok vehetnek részt. Az emelt szintű informatika érettségi vizsgán is használható programozási környezetben közösen kell elkészíteniük egy programot részletes leírás alapján. A verseny során sok diák és sok kolléga megismerte egymást, kiderült, hogy a programozó szakkörök fenntartása egyre nagyobb nehézséget okoz az iskolákban. Ezért kezdtünk el pályázatok segítségével szakköröket szervezni az ország különböző középiskoláiban (Dunaújváros, Zalaegerszeg, Budapest, Békéscsaba).

Harmadik éve szervezünk Budapesten olyan szakkört, amelyben a Dusza Árpád OPEV-en korábban eredményesen szereplő egyetemisták is tevékenyen részt vesznek, mentorként segítik a középiskolásokat. Az első évben a saját kutatási területüket mutatták be az ország különböző részeiről érkező középiskolásoknak, a későbbiekben a programozási versenyeken előforduló feladatok, feladattípusok bemutatásába kapcsolódtak be, ahogy a jelenlegi pályázat keretében szervezett szakkörben is. A foglalkozások során a mentorok olyan alkalmazásokat is bemutattak, amelyeket maguk fejlesztettek; vagy olyan programozási módszereket, amiket egyetemistaként tanultak, és azok jól alkalmazhatóak a középiskolai versenyeken. Minden esetben az algoritmus megismerése volt előtérben.

A szakkörhöz kapcsolódott egy klubnap is, amelyen két előadás hangzott el. A középiskolások nagy részét foglalkoztatja a web-programozás, de nagyon kevesen tudják, hogy a fogyatékkal élő emberek számára hogyan lehet jól elérhetővé tenni az oldalakat. Erről szólt Szántai Károly előadása, aki a téma egyik legavatottabb szakértője. A másik előadást egy volt Dusza-döntős egyetemista fiú tartotta, aki a saját fejlesztésű helyesírás-ellenőrző programjával egy másik pályázat segítségével, ISZE támogatással jutott ki Kínába, a Nemzetközi Innovációs Versenyre, ahol 2. díjat kapott. A résztvevő középiskolásokat elsősorban – a korábbi években szervezett szakkörökhöz hasonlóan - azokból az iskolákból hívtuk, amelyekből már részt vettek csapatok a Dusza Árpád OPEV-en. Programozni már tudó, versenyeken is szereplő fiatalokat vártunk, akik a programozói versenyeken még eredményesebbek szeretnének lenni.