Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

XI. Nemzetközi Zenei Tábor és Műhely JG 370 000 608

GlobalID:
JG 370 000 608
Rövid név:
XI. Nemzetközi Zenei Tábor és Műhely
Kidolgozó:
dr. Szilágyiné Pálkövi Mária
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
1999
Kapcsolattartó:
A program keretében a tanárok részére tartott akkreditált tehetséggondozói továbbképzés mellett, egyénre szabott tanácsadás a résztvevő gyerekek, tanárok, szülők részére.

Az 1999 óta működő kezdeményezésben eddig több mint 100-an vettek részt. A program célja,
hogy a zene erejével hatást gyakoroljon a gyerekek, fiatalok személyiségfejlődésére, a figyelmet
a zenei tehetségekre irányítsa, tevékenységüket, fejlődésüket folyamatosan figyelemmel kísérje,
a tehetséges fiatalokat bemutassa a hazai zenei élet kiemelkedő személyiségeinek.
A program célcsoportja a zenélésben kimagaslóan teljesítő gyerekek, tanáraik és szüleik.
A tehetséggondozó programba kerülés módja tanári javaslat alapján, meghívással történik.
A kiválasztást tesztek, kérdőívek és más mérések segítik, a kamarazenekarba meghallgatás, előjátszás alapján lehet bekerülni.
A program során egyéni fejlesztési terveket dolgoznak ki a program időtartamára, és az elkövetkező évre. Ennek részei az önismereti és kommunikációs foglalkozások, tanulási, gyakorlási szokások feltérképezése, tanácsadás, tánc, sport, ismerkedés a képzőművészettel és a fotózással, valamint a számítógépes kottaírással. A tehetséggondozó táborok résztvevőinek a tárgyi tudás mellett egész személyiségük is fejlődik, haladásukat évről-évre figyelemmel kísérik.
Az eredményességet a versenyeken történő helyezések, az öntevékeny diákegyüttesek létrejötte, az évenkénti rendszeres önkontrolos hatásvizsgálat, valamint a szülői, és pedagógusi elégedettség mérése bizonyítja.
A program megvalósításakor sor kerül a gondolkodási képességek, motiváció, kreativitás vizsgálatára, valamint egyéb, tanulásra, gyakorlásra, személyiségfejődésre, énkép, testkép megismerésére használható tesztek, kérdőívek alkalmazására.
Egyéb alkalmazási terület: tábor