Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Tehetséggondozás felsős fokon

Időpont: 2016. április 30. 00:00
A Mathias Corvinus Collegium konferenciája

A Mathias Corvinus Collegium és a Fiatal Tehetség Program

A Tombor András magánkezdeményezése nyomán életre hívott Mathias Corvinus Collegium (MCC) két évtizede foglalkozik tehetséges diákok támogatásával. Középiskolás programunk hosszú évek óta fut sikerrel, és kínál érdekfeszítő, látókörtágító képzéseket az ország minden pontjáról érkező diákoknak. Egyetemi oktatási programunkban pedig öt szakirányon tanulhatnak hallgatóink, akik a mesterképzés ideje alatt angol nyelvű vezetőképző kurzuson vehetnek részt külföldi vendégprofesszorok közreműködésével. 2015-ben a Collegium oktatási portfólióját a felső tagozatosok irányába bővítettük, így a Magyar Nemzeti Bank alapítványaival (PADA és PADS) közösen elindítottuk a Fiatal Tehetség Programot (FIT), amely az iskolai oktatás mellett komplex szemléletű, ingyenes tehetséggondozó képzést biztosít összesen 100 diáknak az ország négy régiójában.

Az esemény fővédnöke: Dr. Bagdy Emőke pszichológus

A FIT Program célja, hogy az érintett szülőkkel és tanárokkal együtt segítse a gyermekek kibontakozását, az egyéni érdeklődési területek felfedezését és a későbbi tudatos pályaválasztást. Törekvéseink megvalósításának fontos eszköze a tapasztalatmegosztás, így a felső tagozatos korosztállyal foglalkozó pedagógusok számára egész napos országos szakmai konferenciát szervezünk április 30-án szombaton a Mathias Corvinus Collegiumban, Budapesten.

A konferencia szakmai célkitűzései, struktúrája

A „Tehetséggondozás felsős fokon” konferencia hagyományteremtő kezdeményezés. Célunk egyrészt a felső tagozatos korosztály tehetséggondozási lehetőségeinek és módszereinek bemutatása, a formális és nonformális oktatási rendszerek tapasztalatainak megosztása, másrészt az asszertív-támogató pedagógusi attitűd alapvonásainak felvázolása. A konferencia szakmai találkozási pont, közösségi bázis kíván lenni, ahol a tehetséggondozás iránt érdeklődő pedagógusok számára fórumot biztosítunk a módszertani ötletek megosztására.

Rendezvényünkön szakaszában tehetséggondozással foglalkozó pedagógusok és szakemberek rajzolják fel a jelenlegi iskolai keretek közötti tehetséggondozási utakat, a támogató pedagógusi szemlélet jellemzőit, a Z generáció sajátosságait, illetve a Fiatal Tehetség Program oktatási koncepcióját is szeretnénk megismertetni.

Jelentkezés

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezési határidő: április 25.