Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Laki Balázs

25 éves
50 tehetséges fiatal
informatika

Még középiskolás volt, amikor a T-Mobile és az Akadémia támogatásával kijuthatott Svájcba, a CERN kutatóközpontba… oda, ahol a web született, s ahol betekintést nyerhetett az ott folyó szakmai-tudományos életbe. „Innentől kezdve végképp megfertőződtem a kutakodói hozzáállással, életszemlélettel” – mutatkozik be Laki Balázs utolsó éves egyetemi hallgató. Most három diplomát szerez majd egyszerre. 2008-ban először beiratkozott az ELTE programtervező informatikus, majd a következő évben a BME alkalmazott közgazdaságtan, 2011-ben pedig a nemzetközi gazdálkodás szakára. Négyszer részesült Köztársasági Ösztöndíjban. Fontosak a szakmai munkáért járó díjazásai is, például az OTDT által adományozott Pro Scientia Aranyérem, valamint az, hogy 2008-ban egyedüli magyarként ő képviselhette hazánkat a Nobel-díj átadási ünnepségén.

Született 1988-ban Diósjenőn. 2008-ban iratkozott be az ELTE programtervező informatikus szakára, amivel egyben bekerült az Eötvös Collégiumba. 2009-ben felvették a BME alkalmazott közgazdaságtan, majd 2011-ben a nemzetközi gazdálkodás szakára. Ennek révén vendéghallgató Párizsban, ahol egyúttal dolgozott nemzetközi biztosító cégnek: itt a rosszul kihelyezett nyugdíjpénzek profithozó képességét javította meg 50 százalékkal. Szerény, de öntudatos: azt gondolja, hogy sok pályalehetősége lesz. Szabadidejében, fényképez, fest, több önálló kiállítása volt, dokumentumfilmet készít. 
 
Díjak, elismerések: 
2009 Pro Scienta Aranyérem 
2008 OKM Ifjúsági Bolyai Díja

Szerepelt néhány nemzetközi konferencián is meghívott előadóként, így tavaly nyáron Torontóban (SIGCOMM) és Szingapúrban (EconW). Az egyetemi munka mellett több, „ipari” projektben is részt vett, illetve vesz: olyanokban vezető vagy munkatárs, ahol modellalkotó készsége hasznosul, főleg olyan területeken, melyek az informatika, a matematika és a közgazdaságtan határán húzódnak.

Az érettségi utáni indulása banálisnak mondható: igazából nem tudta, mit kezdjen magával, tudást akart szerezni és kitolni a pályaválasztást. „Nem azt tartom lényegesnek, hogy milyen papírjaim vannak, mert ha tudom a szakmát, beszélek nyelveket, már szinte fölösleges a bizonyítvány…” – állítja most a tanultak hasznáról. Beszél négy nyelven, és állandóan vannak ötletei, ezeket el is tudja adni. Így aztán viszonylagos anyagi biztonságban várja a diplomázást, és azon töri a fejét, hogy továbbtanul például a Közép-európai Egyetemen (CEU), csak még nem tudja biztosan, hogy mit, milyen szakon. Hogy előkészítse a jövőt, persze már vendéghallgatóként bejár a CEU-ra.

A La femme 50 tehetséges fiatal programja tulajdonképpen kapóra jött neki, hiszen olyan szakemberekkel építhet kapcsolatot idehaza, akik segítségével megismerheti az itthoni lehetőségeit: „mégis van társadalmi haszna annak - mondja nyíltan -, ha az ember idehaza ér el valamit. Én pedig szeretek tanulni.

 
 
Mentor: Papp István
"A tehetség potenciált jelent. A legfontosabb erőforrás minden közösség számára, veszteség, ha kihasználatlanul marad; tehetség nélkül nincs versenyképesség, nincs innováció és nincs társadalmi fejlődés sem. "

 

Adatlap: