A tehetségsegítés egyik legfontosabb területe az alulteljesítő tehetségek problémája. Mit tegyen az ő teljesítményük javítása érdekében a tanár, a szülő, a tágabb környezet? Ezt kérdeztük Gyarmathy Éva pszichológustól, e speciális tehetségsegítési terület szakértőjétől.
- Kikhez és mihez képest teljesítenek alul ezek a gyerekek vagy fiatalok?
- Sokan azt hiszik, hogy az alulteljesítés egyszerűen azt jelenti: a gyerek az iskolában nem teljesít jól, vagy hogy a képességeihez képest nem teljesít. Igen ám, de nem mindegy, hogy az iskolában milyenek az elvárások, illetve hogy mit gondolunk az adott gyerek képességeiről! Ezek bizonytalan fogalmak. Az én értelmezésem szerint az alulteljesítés elsősorban a személy önmagához mért „nem megfelelése”.
- Ennyire személyre szabott tehát ez a fogalom?- Igen, ahogyan a tehetség fogalma általában, úgy az alulteljesítés is nagyon egyéni jellemző. Persze tudom, ez így túl általános, és nem visz közelebb ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Érdemes tehát leszögezni, hogy az alulteljesítés gyereknél és felnőttnél egyaránt zavarokban nyilvánul meg. Ha valaki nem a neki megfelelő tevékenységeket végzi, akkor ez alulteljesítéshez vezethet.
- Lehet ez egy rossz periódus, egy átmeneti állapot, vagy sokkal inkább tartós zavarról van szó?
- Lehet hosszabb időszak is, amikor az egyén nem kapja meg a neki megfelelő lehetőségeket, és így nem tudja a benne lévő képességeket a környezeti adottságokhoz illeszteni. Mindaddig, amíg az ember a belső indíttatása szerint tevékenykedhet, nem fog viselkedészavarral küszködni. Az iskolában a belső indíttatásnak először a nem megfelelő elvárások állíthatnak akadályt: amikor a gyerek elé olyan elvárásokat támasztanak, amelyek nem egyeznek meg azzal a lehetőség-körrel, ahol hatékonyan tudna fejlődni. Akár azért, mert túl sok az elvárás, akár azért, mert túl kevés. De gyakori probléma az is, hogy a gyerekek túl szűk tevékenységi választékot kapnak a fejlődésükhöz. Az óvodában még a színes, sokféle tevékenység szerves részét képezi a gyerekek mindennapjainak, ez az iskolában leszűkül.
- Tehát az óvodában még több a lehetőségük a mozgásra, a kézműves, manuális tevékenységre, a közvetlen játékra – és ez az iskolában leszűkül főként a szellemi tevékenységekre?
- Igen, az iskolában főként nyelvi, logikai területekre koncentrál az elvárás, ami sok gyerek fejlődését akadályozza, mert ők nem ezeken a területeken mozognak otthonosan és fejlődnek erőteljesen.
- Milyen formája lehet az ennek nyomán fellépő viselkedészavarnak? Túlmozgás, „rendetlenkedés”? Vagy éppen ellenkezőleg: motiválatlanság, apátia, befelé fordulás?
- Mindezek előfordulhatnak. A tehetséges vagy kiemelkedően tehetséges gyerekek, ha képességeiknek megfelelő tevékenységet végezhetnek, viselkedésüket tekintve legtöbbször problémamentesek. A gátolt helyzet viszont belső feszültséget kelt, ami egyfajta keresést indít el: van, aki magába fordul és van, aki saját utat tör, ők kapják meg nagyon hamar a „hiperaktív” jelzőt.
- Milyen eszközei vannak a pedagógusnak, hogy felismerje az alulteljesítő gyerekek problémáját, illetve hogy orvosolja azt?
- A gyerek viselkedése jelzés. Méghozzá nem annak a jelzése, hogy a gyerekkel „baj van”, hanem annak, hogy a gyerek és a környezet nem megfelelően illeszkedik. Tehát ha a környezetét sikerül jó irányba változtatni, akkor a változtatással ezt az illeszkedést elő lehet segíteni. Ehhez komoly szemléletváltozás szükséges! Engedni kell, hogy a gyerek maga választhassa meg a feladatát! Valljuk be: ezt egyelőre még kevés pedagógus tudja elképzelni, hiszen úgy gondoljuk – még a tehetséges diák esetén is –, hogy mi, pszichológusok, pedagógusok, szülők, nevelők tudjuk, hogy mi a jó a gyereknek. Pedig el kell hinnünk: mindenki maga tudja a legjobban, hogy milyen feladatra van szüksége! Természetesen e választás kereteit a szülő, a pedagógus és az iskola tudja jól és hatékonyan megszabni. De minél szélesebbek ezek a keretek, annál valószínűbb, hogy a gyerekek elérhetik a képességeiknek megfelelő fejlődési szintet.
- Hogyan képzeljük el ezt a gyakorlatban?
- Léteznek már jó példák, egyebek mellett Finnországban a miénknél sokkal nagyobb választási lehetőséget biztosítanak a gyerekeknek a tanulásban. A finn diák sokszor szabadon választhat, hogy több feladat közül melyiket végzi el. Ez is fontos képesség! Ha valaki el tudja dönteni, melyik feladat áll a legközelebb a tudásszintjéhez, melyiknek a segítségével lesz a számára kellemes a munka – ez az önismeret szempontjából igen fontos lépés. Mert ez azt jelenti, hogy a képességeinek megfelelő szinten tud tanulni, nem éri annyi fölösleges kudarc, hiszen mindaddig keres, amíg talál egy olyan feladatot, amit megért, amit pedig nem ért meg, azt a feladatot a társai közül biztosan lesz majd valaki, aki elvégzi, megoldja – a közös feladat-megbeszélésen pedig majd ő is megérti és végül megtanulja. Az ilyen választás a tehetséges gyerek érdekeit is szolgálja, hiszen ő valószínűleg azt a megoldást választja, hogy az összes feladatot szeretné megoldani. De ha kellőképpen széles feladatválasztékot kapnak a gyerekek, akkor az azt jelenti, hogy a tehetségeseknek nem szükséges külön feladatokat adni, mert ugyanazokat kell megoldania, mint a társainak, csak éppen választása szerint mennyiségileg vagy minőségileg mást.
- Így kiküsz
öbölhető az a kellemetlen jelenség is, hogy a tehetséges gyerek elkezd „külön úton” járni a többiektől és hamar kívül reked a közösségen…
- Igen, és ez azért fontos az iskolás korban, mert ilyenkor a kortársak véleménye meghatározó. A feladatválasztás nem nehézségi szintek szerint értendő, hanem feladattípusonként: lesz, aki az adott órán egy manuális jellegű feladat révén sajátítja el az ismeretet, más pedig egy nyelvi vagy logikai feladvány útján. A közös feladat-megbeszélés során a pedagógusnak lehetősége nyílik az új ismeretek rendszerezett átadására, miközben a gyerekek páholyból nézve ismerhetik meg azokat a feladattípusokat, amelyekben ők esetleg még nem jók. Egymástól leshetnek el készséget, tudást, információt – ez igen hatékony módja lehet a tanulásnak! Ha a társam szépen tud ollóval vágni, én meg még csak girbe-gurba kivágásokat készítek, akkor, ha figyelem az ő feladat-megoldását, azáltal az én technikám is javulhat. Úgy vehetek át tőle technikákat, hogy nem kellett szembesülnöm sem magam, sem mások előtt a saját esetleges ügyetlenségemmel.
Le kell azonban szögezni: nem szabad előre kijelölni, hogy melyik a „könnyű” feladat és melyik a „nehéz”, mert kinek az egyik, kinek a másik lesz bonyolultabb vagy egyszerűbb. Aki ügyesen számol, annak az az egyszerűbb, aki a ragasztásban jobb, az lehet, hogy szenved a számokkal, de tökéletesen bánik a ragasztóval és az ollóval. A gyerekek választásait megfigyelve pontos képet kapunk a képességeikről.
- Léteznek ehhez a pedagógusok számára elérhető könyvek, munkafüzetek, feladatgyűjtemények?
- Egyre több az internetes feladatbank, ahonnan lehet meríteni, de a pedagógus ötletessége elengedhetetlen. Ami helyénvaló is – aligha hiszem, hogy arra van szükség, hogy készen kapjanak munkafüzeteket, mert minden osztály összetétele más és más. Ez a pedagógus önálló alkotó munkája lehet. Nem kis feladat összeegyeztetni a feladatok választékát, az osztály, az egyes diákok képességeit a tananyaggal és az egyéb lehetőségekkel. Ehhez kell az, amit tanári kreativitásnak hívnak…
