- Elég nehezen találtunk időpontot ehhez a beszélgetéshez. Hogyan telik egy átlagos munkanapja, min dolgozik most?
- Már öt éve elhelyezkedtem, miután végeztem az iskolai gyakorlataimmal: egy győrújbaráti vállalkozásban vagyok cégvezető. Reggel én irányítom a fiúkat a műhelyben, meghatározom, kinek mi lesz az aznapi feladata, milyen munkákkal foglalkozunk, mikor megyünk ki szerelésre. Az utóbbi időben főleg műemlék jellegű feladatokat végzünk: most Győrben az egyházmegyei hivatal műemlék ablakain dolgozunk. Az elődeink olyan nyílászárókat készítettek, amiket nézve a mai mesteremberek elgondolkodnak, hogyan lehetett mindezt gépek nélkül megcsinálni. A hasonló kihívások jól megmozgatják az agytekervényeimet.
- Hogyan kezdődött az asztalos mesterség iránti vonzalma?
- Édesanyám fodrász, édesapám pedig villanyszerelő: ő igazi ezermester, a családban is ő csinál meg mindent, ha elromlik. Valószínűleg tőle örökölhettem a kétkezi munka iránti érzékemet, mert visszamenőleg se ács, se asztalos nem volt a családunkban. Már kiskoromban is szerettem a fával foglalkozni. Aztán ez megmaradt és a pályaválasztáskor úgy döntöttem, hogy asztalos leszek.
- Miért éppen a fa?
- Mert nagyon jó tulajdonságai vannak: szép a mintázata, az erezete, ráadásul nincs olyan dolog, amit fából ne lehetne elkészíteni, beleértve az íves, hajlított elemeket is. És amikor elkészül a termék, jó érzéssel tölti el az embert, hogy ezt ő csinálta. A fa melegséget áraszt, szemben a hideg fémmel, amit én megfogni se szeretek: nekem a fém hideg és koszos, míg a fa szép, tiszta, kézre áll.
- Van kedvenc fája?
- Amit nagyon szeretek és jó is vele dolgozni, az a juharfa; egyik versenyemen is ezt használtam. A juhar-cseresznye kombináció is nagyon tetszik: ott a juhar világos színe és a cseresznye rózsaszínes-sötét árnyalata jól passzol. A munkahelyemen főleg bükkfával dolgozunk, a műemléki feladatoknál vörösfenyővel.
- Számos fontos versenygyőzelmet tud maga mögött: 2009-ben Kanadában nyolcadik helyen végzett a világbajnokságon, 2012-ben Belgiumból pedig aranyéremmel tért haza a fiatal szakmunkások európai versenyéről. Valahol azt mondta, hogy már mindent elért, amit lehetett. Melyik győzelmére a legbüszkébb?
- Az asztalosság is olyan szakma, ahol holtig tanul az ember. Természetesen még most is vannak olyan munkafázisok, amik komoly fejtörést okoznak: hogyan lehet úgy megcsinálni, hogy tökéletes legyen a termék. Mindegyik versenyeredményemnek személyes története van. Az első megmérettetés a Szakma Kiváló Tanulója Verseny volt, a mai Szakmasztár elődje: az ott elért jó eredményemnek köszönhetően jutottam el egy világversenyre válogató hazai találkozóra, ahol egy év szakmai tapasztalat után első lettem, végül így jutottam ki Calgaryba.
- A kiemelkedő eredményt felmutató sportolók vagy művészek inkább előtérben vannak, de ki támogat egy asztalost a céljai elérésében?
- Szokták mondani, hogy nehéz a helyzetünk, hiszen nincsenek nagy asztaloscégek, melyek támogatnák a versenyeket, inkább faipari gépforgalmazó vállalkozások érdekeltek ebben. A Kanadába való kijutásban és az ott tartózkodásban
Dancsó János asztalosmester segített sokat: mindenben támogatott a felkészüléstől az elszállásolásig bezárólag. A szintén Nógrád megyei Fekete Zoltánnak is sokat köszönhetek – ők ketten indítottak el ezen az úton.
- A versenyzés hogyan lett az élete része?
- A versenyszellem mindig is jelen volt, már akkor is szerettem első lenni, amikor fociztam, még ha ez nem is mindig jött össze. A győri Gábor László Építőipari Szakképző Iskolába jártam, ahol akkoriban még nem hallottunk arról, hogy lennének ilyen megmérettetések, ma már szerencsére egyre inkább hirdetik az
EuroSkills,
WorldSkills versenyeket. Fontos a fiatal tehetségek ösztönzése: ahhoz, hogy az iskola után kilépünk a való életbe, ahol napi nyolc, vagy inkább tizenkét óra munka vár ránk, sok erőt ad egy ilyen élmény. Arról nem is beszélve, hogy a versenyzésnek köszönhetően juthattam el Belgiumba, Kanadába, Németországba vagy Finnországba.
- Hogy néz ki egy komoly nemzetközi verseny?
- Minden szakmának van induló országonként egy-egy szakértő képviselője, aki elkészít egy versenyfeladatot. Ezt feltöltik egy közös adatbázisba, majd közösen választják ki, hogy kinek a feladata fog majd a versenyen szerepelni. Kanadában síkbeli és háromdimenziós munkákat is meg kellett oldanom: három-három feladatot határoztak meg, ezekre tehát lehetett valamennyire előre készülni. A verseny előtt egy hónappal hozzák meg a végső döntést, de ezen még mindig módosíthatnak a szakértők. Minden ország szakértője egyben zsűritag is, aki felügyeli és pontozza a versenyzőket. Kőkemény az értékelés: tizedmilliméternyi eltérést is lepontoznak. A nagyhatalmak, mint Németország vagy Korea versenyzői kétéves felkészülést kapnak egy világverseny előtt, gyakorlatilag nincs más dolguk, csak ezzel foglalkozni, gyakorolnak a korábbi évek feladatain és így tovább. Belgium előtt, ahol csapatban indultunk, néhány hónapos tréninget kaptunk, de emellett dolgoztunk is folyamatosan, ami megnehezítette a felkészülést.
- Milyen tapasztalatai voltak a versenyeken a külföldiekkel kapcsolatban?
- 2009-ben még úgy láttam, vannak olyan nemzetek, akik nagyon fölénk nőttek bizonyos megoldásokban, technológiában. Ami a gépeket illeti, mára felzárkóztunk, de a felkészítésben még mindig előttünk járnak: nálunk nem lehet megoldani, hogy egy diák két éven keresztül kizárólag erre készüljön. A helyezéseket is máshogy honorálják külföldön: Koreában például elengedik a kötelező sorkatonaságot a nyerteseknek…
- Nálunk mennyire becsülik meg a mesteremberek teljesítményét?
- Amikor hazajöttem Kanadából, alig pár tudósítás szólt csak erről, de a szűk baráti-rokoni kör nagyon büszke volt az eredményre. Belgium után változott a helyzet, ekkor már a kereskedelmi tévék is foglalkoztak vele, talán kezd a helyére kerülni a dolog értéke, egyre többen tudnak ezekről a versenyekről, ez pedig biztatást ad a fiataloknak.
- Vannak olyan vevői, akik azért jönnek, mert a világbajnok asztalostól akarnak bútort venni?
- A cég némelyik megbízatása bizonyára nekem köszönhető, meg annak, hogy eljutott ennek a híre az emberekhez. Édesanyámnak volt olyan vendége, aki nem merte tőlem megkérdezni, hogy mennyiért készítek el egy szekrényt, mert biztosan túl drága vagyok. Az elért eredmények azonban nem befolyásolják különösebben az árakat: egy konyhabútort sok cég el tud készíteni Győrben, nem kérhetek több pénzt csak azért, mert Európa-bajnok vagyok.
- Az összes jelentős sikerét külföldön érte el, nem fordult meg a fejében, hogy ott folytatja?
- Természetesen vonzó a külföld, de nagyon szeretek itthon lenni: itt a családom, a barátnőm. Úgy érzem, nem lehet azonnal kirohanni, itt kell megállni a helyünket.
- A következő generáció képzésében is részt vesz. Hogyan?
- Az EuroSkills és a WorldSkills versenyeket válogatók előzik meg, ahol kiválasztjuk, ki képviseli majd hazánkat a nemzetközi megmérettetésen. A versenyekre mi állítjuk össze a feladatokat, el kell készítenünk egy-egy prototípust, aztán pedig segíteni az indulóknak a gépek kezelésében, a szerszámcserénél, a munkavédelmi előírások betartásában. A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola ad otthont a válogatóknak, ahol Babanecz Csaba vezetésével dolgozunk, aki a világversenyeken igen jó pozícióban van már a zsűriben, hiszen korábban két általa ajánlott feladat is versenyfeladat lett. Biztató, hogy a versenyek híre egyre több fiatalhoz eljut.
- Mitől tehetséges egy asztalos?
- A nagyon jó térlátás és a kiváló rajzolvasási képesség alapfeltétel: át kell látnia, hogyan épül össze egy nyílászáró, nagyon jó kézügyességgel kell rendelkeznie. Aki már tud úgy csapozni, hogy nem lehet megállapítani, hogy géppel vagy kézzel csinálta-e, az már igazán kiemelkedő.
- Mennyire fontos, hogy legyen egy mester, aki az ember mögött áll?
- Minden szakmában kell valaki, akire fel lehet nézni, aki megmutatja az utat és azt, hogy mit lehet elérni. Dancsó János számomra ilyen mester: látom, hogy mit ért el, látom az elszántságát, az odaadását a fáért, a szakmáért és ez a szemlélet nagyban hozzájárul az én sikereimhez is.
- Látja önmagát öt év múlva, mit fog csinálni?
- Rövid távú terveim között szerepel a mesterlevél letétele: ennek feltétele az öt év szakmai tapasztalat, amivel már rendelkezem. Jól érzem magamat a cégnél, ahol dolgozom, jól kijövök a főnökömmel. Saját vállalkozás alapításán éppen ezért még nem gondolkodom: szakmai és üzleti kérdésekben is van még mit tanulnom.
