Dr. Gambár Katalinnal, a Gábor Dénes Tehetségpont vezetőjével, a Gábor Dénes Főiskola kutató tanárával beszélgettünk tehetségről, innovációról, a tehetségpont diákműhelyeiről.
Ön elméleti fizikából szerzett doktori minősítést, a Gábor Dénes Főiskolán analízist tanít és közben szervezi a tehetségpont működését. Honnan ered az elhivatottsága a tehetséggondozással kapcsolatban?
Mindig is kétlaki életet éltem, fontos volt számomra a középiskola és a főiskola, az oktatás és a kutatás is, nálam ezek szimbiózisban működnek jól. Elmondani, megosztani azt, amire az ember rájön, nagy élmény és nem hiszem, hogy ezt csak egy tudományos cikkben lehet megtenni.
Korábban az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre figyeltem fel, ahova középsikolás fiatalok munkáit várják és ezeket díjazzák most már több mint tíz éve. A megmérettetés felkeltette a figyelmemet, és elkezdtem fiatalokat felkészíteni a versenyre.
Ha érdekelt egy jelenség, akkor a gimnáziumi tudományos diákműhelybe bevittem a témát és igyekeztem olyan ötleteket felvetni, melyek felkeltik a fiatalok érdeklődését. Gyakran hívtam elődókat egyetemekről, kutatóintézetekből, hogy beszéljenek egy-egy érdekes tudományterületről.
Az innovációs versenyre számos dolgozatot adtunk be, és ezek közül sok díjat is nyert. Ez nagy élmény volt az indulóknak és persze nekem is. Sajnos az idei évtől már a felsőoktatásba bekerült, 20 évnél fiatalabb diákok nem nevezhetnek, pedig lett volna egy főiskolás, akivel szerettünk volna indulni. Igyekszem az alkotáson keresztül motiválni a diákokat, mert ha megízlelik az alkotás örömét, akkor a kemény munkát is szívesen vállalják.
Hogyan fedezi fel a tehetséges diákokat?
Nem hiszek abban, hogy formális módon meg lehet állapítani a tehetséget, szerintem ehhez utakat kell bejárni, és egy folyamatot kell végigkísérni. Mostanában hallottam, hogy egy szingapúri egyetemre nagyon várják az európai diákokat, mert az ő tanulóik hiába írnak 99,9 %-os tesztet, kevés a kreatív, alkotó ember közöttük. Nagyon fontos, hogy mi az amit a diák maga tud megteremteni, gyakran fontosabb, mint egy jó teszteredmény. A tanárok szeretik visszahallani a saját gondolataikat, de fontos értékelni az egyedi ötleteket.
Fontos, hogy a diák alkalmas legyen új tudományos problémát felvetni és legyen bátorsága, hogy erőfeszítéseket tegyen ennek megoldására, mely sikerre is vezethet. Persze ilyen nagy létszámú évfolyamokban nagyon nehéz észrevenni a tehetséges, motivált diákokat, nagyon kevés idő jut a diákok megismerésére, a tanároknak sokszor csak egy kódot jelentenek a hallgatók.
Minőségi különbséget jelent az oktatásban, ha az ember tudja, hogy kiknek magyaráz, napi kontaktus és ismeretség van oktató és hallgató között. A műhelyek ebből a személyességből csempésznek vissza valamit.
Hányféle műhely működik a Gábor Dénes Tehetségpontban?
Évente változik a diákműhelyek kínálata. Az ILIAS nevű távoktatási rendszerben lehet látni az aktuális műhelyeket kívülről, a műhelytagok a belső felületen pedig minden anyagot elérhetnek. Itt dokumentálva vannak a foglalkozások, az anyagokat, előadásokat, tutorialokat meg lehet nézni.
5 évvel ezelőtt, 2009-ben 3 műhellyel indultunk, például 3D grafikát vagy digitális festészetet tanulhattak a fiatalok. Én alapvetően matekot és fizikát tanítok, de a főiskola fő profilja is az informatika. A tanórákon átadható információ és tudás az igazán nyitott hallgatóknak kevés. A motivált tanulók új tárgyakat, informatikai újdonságokat hiányolnak.
Például az android technológia iránt jobban érdeklődő diákok kezdeményezésére indult el egy diákműhely és ma már a fakultatívan választható tantárgyak között szerepel. A digitális festészetet a Számalk Szakközépiskola inspirálta, itt megismerkedtünk egy grafikussal, aki nagyon ügyesen bánik ezzel a tehnikával, ami a hallgatóinknak és nagyon sok középiskolásnak is megtetszett. Komoly beruházásra volt szükségünk a műhely elindításához, digitális rajztáblákat kellett vásárolnunk. Szerencsére ebben az időszakban több MATEHETSZ és egyéb pályázat is indult, amelyen diákműhelyekkel lehetett pályázni, ezeken nyertünk, így volt egy kis fedezet a fejlesztésre.
Szerveztünk tudományos műhely is, amelyik a tudományos diákköri munkásokat fogja össze, de ez inkább egyéni munkát és kutatást jelent. A többi műhely csoportmunkára alapul és jobban hasonlít egy szakkörre. Meggyőződésem, hogy a kreativitás csoportban jobban fejlődik, és az alkotókedv ragadósabbá válik, a tagok hatnak egymásra, segítik, kiegészítik egymást.
Ki vehet részt a műhelymunkákban?
Alapvető koncepciónk volt, hogy mindenki saját maga választhassa meg azt a foglalkozást, ami az érdeklődési körébe vág. A műhelyeket plakátokon, az ILIAS rendszerében, a főiskola honlapján hirdetjük meg és közel ötven középiskolának is ki szoktam küldeni a felhívást. A főiskola hallgatói a Neptunon keresztül is hírt kapnak a foglalkozásokról, így olyan nem fordulhat elő, hogy egy hallgató még sosem hallott ezekről a lehetőségekről.
A műhelyek célja, hogy mindenkinek kaput nyissunk, és a diákok érdeklődése szerint akár új műhelyek is induljanak. A műhelyeket este vagy hétvégente tartjuk és most is várjuk a középiskolások jelentkezését. Szerencsére minden foglalkozáson vannak gimisek, körükben a frissen indult Digitális Fotósuli diákműhelyünk és a digitális festészet a legnépszerűbb. Tehát az alapelv, hogy beengedünk mindenkit a foglalkozásokra és aztán egy természetes lemorzsolódás után kiválogatódnak azok a diákok, akik szívesen alkotnak szabadidejükben is. Egy pár fős kemény mag minden műhelyben megmarad, a 3D Grafika és Animáció diákműhelyben minden évben 3-4 filmet tudunk az év végén bemutatni. Szeretném kiemelni, hogy a főiskola vezetése támogatja, és értékeli ezeknek a diákműhelyeknek a munkáját.
Hány fővel indul egy-egy csoport? Mi a műhelymunkák célja?
Eltérő a csoportok létszáma. Van olyan műhelyünk, ami nagyon eszközigényes. A konstrukciós diákműhely számára találtam egy remekül felszerelt helyszínt, de a bácsi, aki rendelkezésünkre bocsátotta volna a műhelyét, időközben sajnos elhunyt. A robotikával foglalkozó műhelyünk pedig akkor fejeződött be, amikor a mentortanár elment az iskolából. Ez a műhely különösen nagy élményt okozott a fiúknak, hiszen itt maguk építették és programozták azokat a robotokat, melyekkel később fociversenyt rendeztünk.
A műhelyeink célja nem elsősorban zseniképzés, hanem az alkotás örömének megosztása, a kreativitás, a kitartás fejlesztése közösségben. Minden foglalkozáson közösen kell alkotni, ez erősíti a csoport kohézióját és megtanítja a fiatalokat a hatékony csapatmunkára. A csoportok logót készítettek a műhelyeknek, ez az első lépések egyike, hogy kialakuljon egy pozitív csoportidentitás. Különösen élvezik a fiatalok, hogy a foglalkozások végére valamilyen kézzelfogható produktumot tesznek le az asztalra, amit maguk valósítottak meg, önállóan. Ha az alkotás igénye felébred, akkor egy átlagos iskolai teljesítményű gyerek is nagyon izgalmas fejlődésen megy keresztül.
Mindemellett folyamatos eszköz- és pénzhiánnyal küzdünk, de ennek az a pozitív hozadéka is meg van, hogy nagyon kreatívnak kell lennünk, hogy az adott körülményekből a legjobbat hozzuk ki. Azt szoktam mondani a hallgatóknak, hogy nézzék meg, hol vannak a falak, a határok és ezen belül építkezzenek, ez egy igazi kihívás, mely nagyon jót tesz a kreativitásnak. Kiemelten fontos egy sikeres műhely működéséhez a kreatív, áldozatkész oktató, mentor, aki maga is szereti a témát és a diákokat is. Így ténylegesen szoros, de tiszteletet megtartó kapcsolat alakul ki. Szerencsére nálunk vannak ilyen kollégák.
A műhelyek mellett rendezvényeket is szerveznek, mesélne ezekről?
Középiskolákban tudománynépszerűsítő előadásokat és a diákműhelyeket népszerűsítő előadásokat tartunk olyan témákban, ami felkeltheti az érdeklődést. Minden tanév elején nyitóeseményt szervezünk, és a tavaszi szemeszter végén egy gálán mutatjuk be a műhelyek munkáját. Ilyenkor a vezető tanár elmeséli a történteket, a fiatalok pedig prezentálják eredményeiket és közönségszavazás dönt a legjobbakról. Számonkérés, vizsga nincs, de a hallgatókat inspirálja és ösztönzi a megmutatkozás lehetősége.
Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesületével közösen szerveztünk workshopot tanárok számára, ahol a műhelyekről és az ILIAS rendszerről beszélgettünk. Az ILIAS rendszert nagyon ajánlom mindenkinek, mert pezsgő háttéréletet biztosít a műhelyeknek az alkalmak között is.
2010-ben szerveztünk „Alkotni jó” címmel egy egész napos eseményt, ahol diákjaink a sikertörténetekről tartottak előadást egymásnak és középiskolásoknak, és a Kossuth Klub, a Bonyhádi Gimnázium és a Kutató Tanárok Szövetsége is beszámolt tevékenységéről. A közös téma az alkotás volt, ami minden meghívott tevékenységében meghatározó elem, még ha módszereink eltérőek is. Itt beszéltünk arról is első ízben, hogy fontos volna a középiskolák és a felsőoktatási intézmények között hidat építeni, hogy a tehetséges diákok ne kallódjanak el az egyetemken, főiskolákon sem.
Nagyon fontosnak tartom, hogyha egy-egy diák már középiskolásként nagyot alkotott, arról tudjanak későbbi tanárai is. Azért tartom fontosnak ezeket az összejöveteleket, mert ha kinyitunk ajtókat, akkor nem csak friss levegő áramlik be, de a mi jó hírünk is tovább száll.
Milyen tapasztalataik vannak diákjaik munkaerőpiaci esélyeiről?
A műhelyeink tanulói után érdeklődnek a cégek. Kaptunk már olyan megkeresést is, hogy a 3D grafikát tanuló csoportból ajánljunk tehetséges fiatalokat, mert projektekbe szeretnék őket bevonni. Egy másik sikertörténetünk, hogy az egyik tanítványunk telefonra kezdett játékokat fejleszteni, ő azóta ebből él meg. Hozzá kell tenni, hogy nálunk rengeteget tanult grafikából, de az ő esetében ez kitartással és kreativitással is párosult. Aki szeretni alkotni, újat mutatni, annak úgy látom, nagyon jó esélyei vannak a munka világában is.
