Polgár Judit a sakktörténet legeredményesebb sakkozó nője. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács idén a kivételes munkássága okán a Magyar Tehetség Nagykövete címet adományozta neki. Polgár Judit alapítványa a Nemzeti Alaptantervbe is bekerült közoktatási programot dolgozott ki a logikus gondolkodás fejlesztésére. Az új általános iskolai tantárgy oktatásával kapcsolatos ismeretek, a Sakkpalota módszertan elsajátításában rendszeres, akkreditált pedagógusképzésekkel is segíti a pedagógusokat.
Nem volt átlagos gyerek. Hamar kiderült, hogy rátermetten boldogul a sakkban. Mennyire volt a tehetsége meghatározó?
Speciális neveltetésben részesültem, a szüleim pedagógiai elképzelése alapján. Ahogy édesapám szokta mondani: a gyerekek nem tehetséggel születnek, hanem nevelni kell őket arra. A tehetség semmit nem ér, ha nem tesszük hozzá a munkát. A tehetségek közt legfeljebb a mértékben lehet különbség, hogy nyolcvan százalékot vagy kilencvenötöt kell hozzátenni.
Van olyan, akinek könnyebben jön.
A tehetség gyakran olyan egyedülálló és óriási eredményekkel jár, amelyek persze nem stabilak, és amit az illető nem képes huzamosan teljesíteni. Egy jó személyiségű amatőr elérhet bármilyen egyszeri kiugró eredményt a képességéihez mérten, de aki profi, az képes megbízhatóan eleget tenni a hatalmas elvárásoknak.
Gyerekként milyen volt azt megélni, hogy más, mint a korosztályában a gyerekek nagy többsége?
Valóban állandóan rám csodálkoznak felnőttek és gyerekek is, ami nem jelentett különösen negatív dolgot, és mert így nőttem fel, nekem ez természetes volt. A nővéreim is komolyan sakkoztak – főleg Zsuzsa –, ezért nem voltam ebben annyira egyedül. Arra azért emlékszem, amikor tizenkét évesen elkezdtem pingpongozni, sok hozzám hasonló korú gyerekkel találkoztam, akik úgy néztek rám, mint egy csodabogárra, és akit lehet azért irigyelni, mert megy New Yorkba – ami nem mintha rossz lett volna, de azt nem tudták, hogy a napi két négy-öt órás játszmát milyen végigcsinálni.
Mennyire volt stresszes a gyerekkora a sok versenyzéstől és versenyre készüléstől? Mit tehet egy szülő, hogy minél kevésbé szenvedje meg a gyereke az ilyesmit?
Nekem kora gyermekkoromtól ez volt az életformám, megszoktam, nem is éltem meg stressznek – nyilván, amikor veszít az ember, az fáj, azt fel kell dolgozni, felnőttként is. A versenyzésben pedig mindig jönnek sikerélmények is, illetve ott van annak az állandósága, hogy készüljünk a következőre, nézzünk előre, hogyan lehet majd jobban csinálni. A sportszülőknél nagyon nehéz dolog a gyermekük fejlődésének irányítása az adott szakterületen. Sokszor sajnos olyan dolgokba is beleszólnak, amelyekhez nem értenek. Nagyon nehéz megérteniük, hogy a gyermekükért valóban ők a felelősek, de a gyerek képzésének minden terén nem kell főnökként viselkedniük. Muszáj olyan edzőt keresniük, akiben megbíznak – az edzők persze követnek el hibákat, mert senki nem tökéletes, de mégis hagyni kell őket dolgozni, mert a versenyzők még mindig így tudnak leginkább hatékonyan felkészülni.
Hogyan lehet jól segíteni egy versenyző gyereknek szülőként?
Néha megyek a gyermekeimmel sakkversenyre, és a magam tapasztalatai miatt nyilván könnyen tudok segíteni. A nagyobbik fiam például két alkalommal ezelőtt, miután elvesztette az első három partiját, szólt, hogy indulna haza – mondtam neki, csinálja csak végig. Azután döntetlenezett, majd nyert hármat. A következő fordulóban, a legutóbb pedig megnyerte az első négy játszmáját, az ötödikig első helyen állt, aztán az utolsót elvesztette. Sírt. Egy gyerek azért sír, mert fáj neki, mert érdekli. Az ilyen kudarc előre viszi a gyerekeket – nem ettől kell megvédeni őket, ahogy néhány szülő tévesen képzeli. És rögtön hozzáteszem, súlyos hiba a másik véglet is, amikor a szülők egy sportkudarc után kíméletlenül dorgálják a gyermeküket. A szülőnek a vállát kell odatartani, hogy legyen hol kisírni egy vereség okozta bánatot.
Ez elég meggyőzően hangzik.
Ha egy szülő ért ahhoz, amiben a gyereke versenyez, akkor persze megfogalmazhat kritikát, de utána dicsérnie kell. Ez sokszor elmarad. Nekem ezzel nagy szerencsém volt, mert a szüleim dicsértek, akkor is, ha volt miért kritikát megfogalmazniuk. Egy gyermeknek nagyon sokat jelent, ha a szülei támogatók tudnak lenni vele.
A sakk rengeteg képességet fejleszt, ezért érdemes vele foglalkozni. Hogyan lehet sakkozni tanítani a gyerekeket, akik tegyük fel, nem kiugró tehetségek?
Egy programot dolgoztunk ki arra – két éve ezért hoztam létre az alapítványomat –, hogy játékosan és fokozatosan felépítve oktassuk a sakkot, minél több gyerekhez eljuttatva. Ez a program a sakk szabályrendszerén alapul, de nem a versenyszerű sakkozást, hanem a logikus gondolkodást tanítja. Ehhez felhasználjuk a sakktábla adta kereteket, a tájékozódás fejlesztésére az adott koordinátarendszert. A Sakkpalota színes érdekes mesevilágában szerethető karakterekké válnak a bábok, a gazdasági ismeretek megalapozására létrehoztuk a sakkpénzt, bankkártyát. De van sakk dobókocka, sakk kártya, sakk szőnyeg és még hosszan sorolhatnám a gyerekek számára nagy élményt jelentő oktatási eszközeinket. Ha ezt lebontjuk, már ezekkel a játékokkal számos készséget tudunk igen hatékonyan fejleszteni, miközben rendkívül változatosan játékosak.
Ez konkrétan mit jelent? Iskolai keretek közt lehet ezzel foglalkozni?
Igen. Van egy Sakkpalota című tankönyvsorozatunk – könyv, munkafüzet és tanítói kézikönyv –, amellyel az érdeklődő pedagógusok és gyerekek el tudnak kezdeni dolgozni. Ez az anyag első osztályosoknak készült és ezzel, úgy gondoljuk, egyfajta jól működtethető gondolkodásmódot lehet átadni a gyerekeknek. Ebben a programban nem sakkoktató, hanem tanító dolgozik a gyerekekkel és sok esetben előfordulhat, hogy hamar akadnak olyan gyerekek, akik jobban játszanak, mint a tanító, de ez nem probléma. Egy tanár mindig igyekszik nála jobban teljesítő gyereket nevelni – a jó tanároknak ez sikerül is. Az ilyen pedagógus kíváncsiságot tud kelteni, aminek nyomán a gyerekek kérdeznek, utánajárnak, vagy bármilyen más aktivitást mutatnak az adott dolog iránt. Ha pedig valamelyik gyerek komolyabban érdeklődik a sakkozás, mint sport iránt, annak érdemes szakköri foglalkozással is kiegészíteni ezt a tevékenységet.
A sakk nem nehéz a gyerekeknek – néhány kivételesen rátermett tanulótól eltekintve?
Valóban gyakori kifogás, hogy a sakk túlzottan nehéz, túlzottan komplex játék. Valójában pedig egy nagyon könnyen átlátható terepen, egy hatvannégy mezőből álló táblán zajlik minden. Ez a terep, a maga jól látható kereteivel biztonságot nyújt a gyerekeknek. Nagyon gyorsan elsajátítják az alapokat és otthonosan mozognak a táblán. Ugyanakkor valóban egy olyan játékról van szó, amelyben a kombinációs lehetőségek száma szinte végtelen. Szóval, éppen ezt használjuk ki, ebből a bonyolultságból rengeteg dolgot lehet kiemelni, és azzal játszani, tanulni. Sokkal gyakoribb problémának tartom, hogy a gyerekektől elzárják a játék lehetőségeket, csak mert iskolások és tanulniuk kell, pedig a játék nyitottá, érdeklődővé teszi őket, ami által egyre potensebb gondolkodókká válnak, ezáltal mindinkább képesek megoldani való problémákat is. A sakkozás során készségszinten sajátítják el a gondolkodást, a döntéshozást, a lehetőségek mérlegelését.
Egyébként ezek már korábban is létező játékok voltak?
Részben igen, de találtunk ki újakat, illetve összekombináltunk több játékot, továbbá célirányosan létrehoztunk változatokat. A sakkot valójában rendkívül kreatívan lehet használni – nemcsak az ismert szabályrendszere szerint. Az a tapasztalatunk, hogy azokban az iskolákban, ahol ezzel foglalkoznak, a saját környezetükhöz alkalmazzák, a számukra fontos ismeretanyag elsajátításához formálják, vagyis maguk a gyerekek is folyamatosan fejlesztik a játékokat.
Mennyire változott meg egyébként a sakktanítás módszertana, mondjuk a pár évtizeddel ezelőttihez képest?
Az egész világ megváltozott. A gyerekek iskolához, tanárokhoz, szülőkhöz való viszonya, sőt a fentiek egymáshoz való viszonya is, ugyancsak sokat változott az oktatás és a tanulás. A technika, ezen belül is az internethasználat rengeteg mindent könnyített meg, és kínál fantasztikus lehetőségeket. Ezek következtében sokkal nagyobb szabadságot kapnak a gyerekek. A pedagógusoknak azonban, azt hiszem, nehezebb lett a dolga, mert érzékenyebben és összetettebben kell a munkájukat végezni, sokkal jobban össze kell tudni dolgozni a gyerekekkel. És a korábbi időszakhoz képest elvárás, hogy a gyerek jól érezze magát az iskolában, ugyanis egy mai diáktól nem követelik meg feltétlenül, hogy fegyelmezetten viselkedjenek, vagy olyasmit tanuljanak, ami nem érdekli őket. Ma már mondhatjuk, egy iskola annál jobb, minél demokratikusabb.
Mi van a szegényebb régiókkal, a társadalmilag leszakadó családok gyermekeivel? Ott mintha másféle problémák lennének.
A tanulás szempontjából a szegénység nagy motiváló erő lehet. Abból úgy tudnak kijönni a gyerekek, mint a vulkán – persze meg kell ezt segíteni, mert a totális reménytelenségből a perspektíva nélküli világ felé nem lehet kitörni.
Ez a program tud működni hátrányos helyzetű térségekben is?
Igen, a kellékek olyan egyszerűek, amelyeket otthon is el lehet készíteni, illetve ki lehet őket váltani más dolgokkal. A Sakkpalota programot úgy dolgoztuk ki, hogy a szegényebb régiók oktatási intézményeiben, az államilag támogatott tankönyv és munkafüzet mellékletéből, papírból elkészíthető kiegészítő eszközökkel is teljes értékű anyagot kaphassanak a gyerekek. Maga a sakk csodálatos felzárkóztató játék – Amerikában ezt számos helyen bizonyították.
Elképzelhető, hogy a sakkozók más területeken is részt tudnak venni, mondjuk egy tudományterület munkájában – ahogy egyre többféle szakembert vonnak be egy-egy kutatásba?
Nem lepődnék meg, mert a sakk gondolkodásmódja már felkeltette az üzleti szféra figyelmét is – számos amerikai cég, illetve bank foglalkoztat immár évtizedek óta szakirányú képzettség nélküli sakkozókat, praktikusan a logikai képességeik, a rugalmas, elemző gondolkodásuk, stratégiai tudásuk miatt. Egy sakkozónak továbbá önkritikusnak kell lenni, ugyanis ahányszor visszapörgeti, mit csinált egy meccsen, képes felismerni a hibáit, majd hatékonyan alkalmazni a javításait a későbbiekben: ezáltal fejlődik az önkritika, ami azt hiszem, bármilyen területen nagyon hasznos lehet.
