A Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium három korcsoportban végez tehetséggondozó munkát. Intézményünk vallja, hogy a három korcsoportnak eltérő tehetséggondozásra van szüksége, ezért tudatosan különböző lehetőségeket kínálunk diákjainknak.
Az alsós diákoknak elsősorban mindenki számára látogatható szakköröket – sport, tánc, ének, zene, sakk, kézműves foglalkozás, angol - szervezünk, melynek célja, hogy a gyerekek minél több területen kipróbálhassák magukat, így megtalálva saját érdeklődési körüket. Továbbá havi rendszerességgel működik a Napraforgó területspecifikus tehetségműhelyünk is. A hozzánk érkező, első osztályba lépő diákoknál széleskörű - kognitív, pszichológiai, mozgásos - felmérést végzünk, amelynek eredményeit felhasználva a tanítók a tanítási órán is egyéni bánásmódot tudnak alkalmazni a gyermekek nevelésében. A tanítási órákon kívül lehetőségük van a diákoknak Alapozó Mozgásterápián fejleszteni készségeiket, illetve gyógypedagógusunk játékos kognitív fejlesztő szakkört tart.
A felső tagozatosok versenyeken is megmérettethetik magukat. Szaktanáraink számos versenyre - Bolyai, Kazinczy, Zrínyi, stb., - készítenek fel és delegálnak tehetséges diákokat, ahol szép, akár országos eredményeket is elérnek versenyzőink.
A gimnáziumba lépőknek már több éve felmérjük érdeklődési körüket, tehetségterületüket. A tehetségazonosítást kognitív- és kreativitásvizsgáló tesztekkel végezzük. Az eredmények alapján csoportosan vagy egyénileg segítjük további fejlődésüket. Versenyeken, pályázatokon támogatjuk részvételüket. Célunk egy egyéni érdeklődés mentén kialakított mentorrendszer létrehozása, ahol szakmailag, tapasztalatilag és kapcsolati tőkével tudjuk segíteni kibontakozásukat. Több szakkörünk is elindult a 2024/25-ös tanévben, amiket idén is tovább folytatunk, például vitakör, kémiaszakkör, dizájnszakkör.
2024/25-ös tanévi eredményeink:
• Zrínyi Ilona Matematika Verseny: megyei 4. helyezés
• Amfiteátrum Kupa: 1 helyezés
• Kistérségi Fejszámoló Verseny: 1. helyezés, valamint ezüst kocka-díj,
• Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny 18. hely
• Barcsay Biennálé (képzőművészeti verseny középiskolásoknak): 2 díjazott
• XII. Országos Czidra László furulyaverseny különdíja
• XVII. Julius von Beliczay Nemzetközi Kamaraverseny aranyérem (furulya)
• Városi népdaléneklési verseny: két arany minősítés, egy 1. helyezés
• Kiemelkedő sporteredményeink: Diákolimpia:
Kézilabda
IV. korcsoport fiú strandkézilabda országos I. helyezés
V-VI. korcsoport fiú strandkézilabda országos V. hely
Kézilabda nemzeti ifiválogatott tagjaként világbajnoki 4. hely (egyben a világbajnokság legjobb játékosa-díj)
Sakk korcsoportos egyéni 1. hely és rapid egyéni bajnokság 1. hely
SOI Műkorcsolya Kupa 2. hely, Országos Bajnokság 12. hely
Lövészet országos 1. hely a (Honvéd Kossuth Lövészklub csapatával)
Rúdugrás országos bajnoki 1. hely (U16 lány), országos bajnoki 2. hely fiú
Feladatvállalásunkat - tehetségkeresés-azonosítás, tehetséggondozás, tehetség-tanácsadás – helyi, azon belül intézményi hatókörben kívánjuk megvalósítani. Iskolánkba 544 fiatal jár, számukra biztosítunk lehetőséget tehetségük kibontakozásához.
Tehetséggondozó munkánk során számos helyi- és megyei intézménnyel állunk kapcsolatban. Rendszeresen szervezünk közös programokat a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárral és – együttműködési megállapodásunk szerint- a szentendrei Ferenczy Múzeummal. Együttműködési megállapodásunk van a környék óvodáival, illetve más, helyi általános- és középiskolákkal is, elsősorban közös eszközhasználat okán. Állandó résztvevői és szereplői vagyunk önkormányzati- és városi rendezvényeknek.
Ahhoz, hogy tehetséggondozó munkánkat ne elszigetelten végezzük, ezért célunk tovább bővíteni kapcsolati hálónkat, szélesíteni az együttműködésben résztvevők (más nevelési-oktatási/kulturális intézmények, civil szervezetek, vállalkozók, önkormányzat, szakemberek, korábbi tehetségpontok) számát, vagyis újabb partnereket találni, akikkel tevékenységünket hatékonyabban, magasabb minőségben végezhetjük. Tehetségponttá alakulásunk elsődleges törekvése a tehetséghálózatba való bekapcsolódás, ezáltal színvonalasabban, hatékonyabban segíteni tehetséges diákjainkat.
Szakmai minőségünk biztosítása érdekében Tehetséggondozó munkacsoport alakult az iskolánkban, akik közül több kollégáink elvégezte „A tehetség felismerése és gondozása az iskolában” akkreditált képzést. Módszertani szaktanácsadó a tehetséggondozásban felsőfokú végzettségű gyógypedagógus kollégánk mellett, az iskolapszichológus és a térségi tehetségkoordinátor is aktívan segíti hétköznapi munkánkat. Ismereteink bővítését rendszeres konferenciákon való részvétellel biztosítjuk, illetve az egész tanári kar számára szakmai napot szerveztünk, ahol – idén - az érzelmi intelligencia felismeréséhez, fejlesztéséhez kaptunk gyakorlati tanácsokat, feladatokat . Kiváló pedagógusaink nyitottak a tehetséggondozás irányába, többüknek munkakörébe is beépült a tehetségekkel való külön foglalkozás lehetősége.
Iskolánkban több tehetségterület - interperszonális, logikai-matematikai, testi-kinesztetikus, zenei, vizuális - gondozása is megvalósul.
Elveink szerint az alsó tagozatban a gyermekek érdeklődésének felkeltése a cél, hogy minél több területen kipróbálhassák magukat, ezért számos szakkört biztosítunk és szervezünk számukra.
Idén is járhatnak:
Sakk szakkörre
Angol szakkörre
Könyvklub
Kézműves foglalkozásra
Tanulhatnak a gyerekek népdaléneklést és furulyát
Csatlakozhatnak az iskolai kórushoz
Iskolánk helyet biztosít a városi zeneiskolának is, így diákjaink helyben járhatnak elméleti, illetve néhány hangszer oktatásra
Szivacskézilabda edzésekre
Napraforgó: havi rendszeresség megszervezett tehetségműhely (többféle kézműves lehetőség, sütés-főzés, kísérletezés, logikai feladatok)
Intézményünk helyet biztosít továbbá akrobatikus rock and roll és dzsúdó edzéseknek is.
Iskolánk adottsága, hogy az épületben tanuszoda is működik, így tanórai keretek között, illetve délutáni foglalkozásokon is lehetőségük van a tanulóknak az úszás elsajátítására. A párhuzamosan induló két osztályunk egyike sport tagozatos, ahova egy alkalmassági eljárás sikeres teljesítésével kerülhetnek felvételre a gyermekek. Ebben az osztályban kiemelt figyelmet szentelnek a testi-kinesztetikus tehetséggondozásra.
Az első osztályosok számára a matematika óra keretein belül bevezetésre került a Sakkpalota logikai fejlesztő program, amit felmenő rendszerben később is folytatnak alsóban.
Az elsősök komplex – kognitív, pszichológiai, mozgásos – felmérésének a célja, hogy a tanítók részletes képet kaphassanak diákjaikról, így egyéni igényeik mentén segíthessék őket tanulmányaikban. A vizsgálat során kiszűrt, elmaradást mutató gyermekek számára idén is biztosítunk preventív Alapozó Mozgásterápiát és játékos kognitív fejlesztést.
A felsőbb évfolyamosok és a gimnazisták számára rajzszakkör, kreatív divatworkshop (varrószakkör), gitárszakkör, a gimnazistáknak kémiaszakkör, vitaklub és japán nyelvi szakkör érhető el.
Szaktanáraink tehetséges felsős és gimnáziumi diákjaink versenyre való felkészítését is vállalják.
A 9. évfolyamos osztályokban végzett tehetségazonosítás célja, hogy a szunnyadó, kiemelten tehetséges gyerekek motivációját serkentse. Számukra az iskolapszichológus által vezetett komplex tehetséggondozó program csoportos formában valósul meg. A diákok közös, illetve egyéni projekteken dolgoznak.
Célunk, hogy gimnáziumi diákjainkat továbbiakban is tájékoztassuk a különböző pályázati lehetőségekről és azok megvalósításában aktívan segítsük őket.
A kétévente váltva megrendezett iskolai „Ki Mit tud?” rendezvényünkön az egyéni és csoportos számokban a kiemelkedő tehetségeink; illetve az impozáns Rákóczi Gálán az iskola tanulói szélesebb keretekben, akár csoportokban mutathatják meg tudásukat a PMK színpadán. Ez utóbbi inkább motiváló erejű, a zsenge tehetségeknek is lehetőséget biztosít, valamint azt is lehetővé teszi, hogy a szülők megtekinthessék, követhessék gyermekük fejlődését.
A mindenkori fenntartó által biztosított támogatás mellett az iskola „Rákóczi Alapítványa” biztosítja a folyamatos anyagi hátteret. Az alapítvány a szülők és helyi vállalkozók által felajánlott, illetve a személyi jövedelemadó 1 százalékából befolyt összegek segítségével gyarapodik, ebből gazdálkodik. Saját rendezvények bevételeivel is bővítjük a támogatási lehetőségek tárházát. Szülők tárgyi adományai is hozzájárulnak a színvonalas oktatás megteremtéséhez, tehetséggondozáshoz.
Az épületünk részleges felújítását a fenntartó biztosítja.
Az Erasmus-pályázaton többször is nyert az iskolánk, ennek segítségével különböző módszertani, kulturális, közösségi és nyelvi fejlesztő programokban vehettünk részt. Eljutottunk Izlandra, Finnországba, Írországba, több diákcsoport ment Portugáliába és Máltára.





