Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Pedagóguskártya képzések

2024. szeptember 2.

„Hivatásunk a tanítás!” és  „Hivatásunk az óvoda!” kredit pontot érő felnőttképzések köznevelésben dolgozó pedagógusok és munkájukat közvetlenül segítő szakemberek számára

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) A tehetség kézikönyvéhez hasonlatos szakmai presztízs-kiadvány fejlesztett 2024 elején: „Hivatásunk a tanítás!” és „Hivatásunk az óvoda!” című beszélgetős, önreflexiós kártyajátékot, kifejezetten pedagógusok számára, saját szakmai használatra (tehát nem a gyerekekkel, tanulókkal közös játékról van szó).
A fejlesztőjátékhoz kapcsolódóan igény szerint fél és egynapos képzéseket is tartunk, amelyekre intézmények nevelőközösségeit és egyéni résztvevők jelentkezését is várjuk.
Meggyőződésünk, hogy a kártyák használata az egyéni szakmai célok mellett jótékony hatással lehet a nevelőtestületek és nevelőközösségek együttműködésére is. Szeretnénk, ha ezek a kártyák a pedagógusok és a köznevelés munkatársainak alapvető és hasznos szakmai eszközeivé válnának a jövőben!


Bővebben a képzésekről:

A képzések célja:

Erősödjön a résztvevők szakmai tudatossága, képesek legyenek a hatékony szakmai önreflexióra és tapasztalatcserére. A résztvevők megismerjék a szakmai önreflexiós kártya alkalmazásának lehetőségeit.

Megismerjék az érzelmi intelligencia (EQ) modern elméletét és fejlesztési lehetőségét, a bevonásra alapozó gyakorlatok segítségével átéljenek néhány, az érzelmi intelligencia fejlesztését célzó játékot, amely az EQ egyes területeit fejlesztik. Alkalmassá váljanak egy adott pedagógus-csoport egyedi igényeihez igazodó, a fejlesztési célokat támogató beszélgetős kártyajáték levezetésére, a játék moderálására, valamint a gyakorlatok által szerzett élmények hatékony, csoportos feldolgozására.


Célcsoport:

A képzés célcsoportját jelenti minden olyan személy, aki a belépési feltételeknek megfelel és a képzési programmal elérhető ismeretek, készségek és kompetenciák megszerzését tűzte ki célként maga elé. A képzés célcsoportja a "Hivatásunk a tanítás!" képzés esetén az iskolában dolgozó pedagógusok, fejlesztőpedagógusok, gyógypedagógusok, pedagógiai asszisztensek, iskolapszichológusok, a nevelő-oktató munkát segítő további munkatársak. A "Hivatásunk az óvoda!" képzés esetén pedig  az óvodákban dolgozó óvodapedagógusok, fejlesztőpedagógusok, pedagógiai asszisztensek, dajkák, a nevelő munkát közvetlenül segítő további szakemberek, munkatársak.

Órák száma: 10 (10 x 45 perc) vagy 5 (5 x 45 perc)

Maximális létszám: 30 fő

Oktatók: Bajor Péter, Halvax Julianna, Kollár-Farsang Kitti, Kovácsné Dr. Nagy Emese, Páskuné Dr. Kiss Judit, Tóth Hajnalka, Vajda Zsolt

 

A Matehetsz felnőttképzési nyilvántartási száma: E/2020/000279

A képzések alapdíja intézményi képzések esetében: 100.000 Ft (5 órás képzés) 200 000 Ft (10 órás képzés) (ÁFA mentes)
A képzési díj tartalmazza a képzés díját, a szükséges segédanyagokat és segédeszközöket. Az alapdíjat az oktatók útiköltsége növelheti, amellyel kapcsolatban egyeztetést követően tudunk pontos árajánlatot küldeni.

A képzés ingyen is elérhető? Igen!
A képzési díj kiváltható kártyacsomagok megvásárlásával. A részletekről érdeklődjön munkatársainknál a kepzes [at] tehetseg.hu e-mail címen. 
 

Nyílt (nem nevelőközösségi) képzések esetén, például fenntartók vagy területi szolgáltatók esetében, a résztvevők számára a kártya megvásárlásával egyedi költségkalkuláció lehetséges, ennek érdekében keressenek minket a kepzes [at] tehetseg.hu címen.

A kártyacsomagok és a képzések megvásárlásával a Matehetsz szakmai tevékenységeit is támogatják.

A képzések beszámíthatók a tehetségpontok akkreditációjának feltételeként megjelölt továbbképzési követelmények teljesítéseként is.

A kártyacsomagok a Pedagóguskártya Webshop felületén rendelhetők meg.


Kérdés, árajánlatkérés esetén keressenek minket a kepzes [at] tehetseg.hu e-mail címen. Kérjük, árajánlatkérésükben a tervezett dátumot, pontos címet és a várható résztvevői létszámot küldjék meg számunkra!


Várjuk jelentkezésüket!
a Matehetsz csapata