A pandémia időszaka, és annak utóhatásai miatt az átmenetileg szünetelt tehetségpont akkreditáció 2023 őszén újraindult. Az akkreditáció iránt kiemelkedően nagy volt az érdeklődés a tehetségpontok felől, így tavaly két ütembene 150 tehetségpont akkreditációja történt meg, 2024 őszén pedig egy ütemben újabb 150 tehetségpont minősítése indult el. Az akkreditált tehetségpontok lényegesen több jelentkező közül kerültek kiválasztásra.
Az akkreditációra felkészítő három online műhelyen, alkalmanként több mint 300 érdeklődő vett részt. Mind a szakértők, mind a tehetségpont kapcsolattartók visszajelzései alapján elmondhatjuk, hogy a tehetségpontok számára hasznos volt, hogy már az akkreditációs anyagaik feltöltése során konzultálhattak a hozzájuk rendelt szakemberrel. A tehetségpontok akkreditációja során a kapcsolattartók ismertették a tehetségpontban történt csoportos fejlesztések jellegét, létszámait, új elemként pedig 3-5 gyermeket/tanulót részletesen is bemutattak(név nélkül), akiknek a fejlesztése az eltelt 2-3 évben különösen eredményes, figyelemre méltó volt, illetve tehetségének segítése a későbbiekben (vagy már most is) a tehetségpont keretein kívül is támogatandó lehetne.
A minősítés eredményét 2025 február végén elektronikus úton, a táblákat pedig a hagyományok szerint, ünnepélyes keretek között, a Kárpát-medencei Tehetségnap keretében vehetik át a tehetségpontok képviselői.