a) A 241 éves iskolánk tízezernyi kibocsátott végzős diákja került egyetemekre, főiskolákra.
b) Évente vannak továbbjutó, sőt döntőbe jutó tanulóink az OKTV-n.
c) Több tanulónk végzett ott az 1-10. helyek valamelyikén.
d) Tehetséges tanítványaink más tanulmányi versenyeken is szerepeltek kiemelkedően.
e) Egyéb jellegű versenyeken, pályázatokon is (kultúra, sport stb. pl. még bűvös kocka-forgatásban is) nagy számban vettek/vesznek részt és értek/érnek el kiemelkedő eredményeket.
f) Ezekhez az iskola tanárai közvetlenül és közvetetten is hozzájárultak/hozzájárulnak.
g) Iskolánk számos tudóst, kutatót, művészt adott hazánknak.
Egyrészt a helyben lévő Jászsági Egységes Pedagógiai Szolgálat (JEPSZ) vezetőjének és szakembereinek, valamint külső vállalkozó pszichológus bevonásával.
Szakemberek:
1. Szántainé Baráth Anita a JEPSZ vezetője, pedagógus-gyógypedagógus.
2. Tóviziné Nagy Mária magyar-történelem szakos tanár, pszichológus.
a) Elsősorban a Lehel Vezér Gimnázium valamiben tehetséges tanulóira kívánjuk irányítani tevékenységünket.
b) Együttműködni kívánunk:
- elsősorban a valamilyen téren kiemelkedő tehetséget mutató tanulóinkkal,
- az ő szüleikkel,
- az ő tanáraikkal,
- az iskolán kívüli tanulói tevékenységet elősegítő intézményekkel:
- a jászberényi Palotássy János Zeneiskolával,
- a helyi sportkörökkel,
- kulturális és művelődési csoportokkal, egyesületekkel,
c) tevékenységek végzéséhez az iskola alapítványa anyagi forrásokat tud biztosítani.
Főirány: A valamilyen tantárgyhoz kapcsolódó, kiemelkedő képességű tanulók felismerése, majd fejlesztése egyéni vagy kis csoportos foglalkozással, tanácsadással, tanulásirányítással, pszichológiai támogatással.
Alirány: A nálunk kellően nem fejleszthető, de kiemelkedő képességű tanulók (pl. művészet, sport terén) megfelelő kiegészítő tevékenységének a biztosítása az iskolában.
Programunk:
- Tanulmányi versenyekre, pályázatokra, kutatásra, publikációs tevékenységre felkészítés.
- Tanulmányi versenyek szervezése helyben (pl. Holló András Megyei Fizikaverseny, Természettudományi Diákszimpózium, Szántai József Emlékverseny-sport).
- Az iskola és a környezet lehetőségeinek feltárása, mozgósítása.
- A tehetséges tanulók irányítása (tanár, egyesület, internet, egyéb) információs források felé.
A Tehetségpont anyagi fenntartását, működési költségeit a megalapító "Tehetséget 2000-re!" Alapítvány vállalja.





