Nagy Zoltán Lóránt az ELTE Számítógéptudományi tanszékének oktatója, az extremális gráfelmélet, a gráfelméleti konstrukciók, a véges test feletti polinomok alkalmazásának kutatója. E témakörökben rendszeresen publikál szaklapokban.
– Ön az ELTE tanári adatlapján diákjaitól 5-ös osztályzatot kapott azzal a megjegyzéssel, hogy „jól magyaráz, szívesen segít, egész korrektül osztályoz. Kedves a hangulat óráin”. Pedig véges matematikát tanít. nem könnyű tárgy. Fontos Önnek, hogy jó hangulatú órákat tartson?
– Nagyon fontosnak tartom, bizonyos értelemben még annál is fontosabbnak, hogy minden matematikailag korrekten hangozzon el. Az említett tárgy (véges matematika) elsőéveseknek szól, akik az ország különböző iskoláiból gyűlnek össze, meglehetősen eltérő tudással, sőt igen gyakran az érdelődési fokuk is nagyon változó. Ahhoz, hogy lehetőség szerint mindenki képességei szerint továbbfejlődhessen, elengedhetetlen, hogy érdekelje, amivel foglalkozunk, találja szépnek, vagy legalábbis kihívást jelentőnek; emellett érezze magát otthon. Az első témakör nyilván az egyénre szabott tanítást vonja maga után; a második pedig azt, hogy oldott légkörben, szabadon vehessenek részt, nem félve a tanár és diáktársak értékítéleteitől egy-egy megoldás megosztása, vagy tudásbeli hiányossága kapcsán. Ennek a légkörnek a létrejötte elsősorban az én felelősségem. (Persze nem mindig sikerül egyformán.) Szeretem hangsúlyozni: bár tapasztalatom szerint általános, hogy belenevelik a tanulókba, hogy hibázni nagyon rossz, szégyen, a matematikában nem így van; sokszor a hibás megoldások a legtanulságosabbak, ezeken keresztül lehet igazán mélyen megérteni, mitől működik a jó megoldás. (Volt, hogy Túró Rudi-díjat tűztem ki annak, aki egy hibás megoldással meggyőzi a csoportot. A díj elnyerése után nem merült fel problémaként, hogy nem merték volna elmondani kérdéseiket, vagy azon gondolataikat, amiben nem bizonyosodtak meg teljesen – és ez persze jótékonyan hatott az órára.)
Másrészt fontosnak tartom átadni a tárgy szeretetét: egy oktatóról sugározzon, hogy élvezi, amit csinál, sokféleképpen rá tud nézni egy-egy feladatra; ez példaként szolgálhat, és kedvet adhat a hallgatóságnak is, de mindenképpen felszabadítólag hat.
Mindehhez természetesen a humor nélkülözhetetlen eszköz, ami ahhoz is segít, hogy az időközben szóródó figyelmet újra fókuszálja.
– A megjegyzésben az is szerepelt, hogy interaktív órákat tart. Hogyan képzeljük ezt el?
– Interaktív előadást biztosan nehezebb csinálni, mint gyakorlatot. A gyakorlat lényege, hogy az előadás témájához kapcsolódó feladatokban jártasságot szerezzünk. Ez tehát nagyon-nagyon diákcentrikus foglalkozás értelmezésem szerint. Az én feladatom csupán a jó feladatsor összeállítása, ezt követően a diákok bátorítása és segítése (egyenként) a gyakorlaton az egyéni munkában; majd az óra második felében az általuk elmondott megoldások központozása, a hangsúlyok utólagos kiemelése, és az összefüggésekre rámutatás, vagy még inkább rávezetés.
– A 7. helyet szerezte meg a magyar csapat a kontinensen, ami mindképpen szép eredménynek mondható, ráadásul az egyéni versenyben összetett 4. helyezett aranyérmes lányunk is volt a csapatban. A felkészítésben is részt vettem. Számos nagyon jó tehetséggondozó lehetőség adott szerencsére, így inkább csak ezeket kell kiegészítenünk nekünk csapatvezetőknek; valamint az adott verseny jellegzetességeire külön felkészíteni. Filozófiám szerint itt a felkészülés döntően egyéni, azaz nekünk arra kell rámutatni, miben kell még fejlődniük, milyen megoldási fogásokat kell elsajátítaniuk.
Ez persze személyes úton a leghatékonyabb, de az országbeli nagy távolságok miatt csak részben valósítható meg így. Ennek megfelelően egy külön hétvégi „felkészülő tábor” mellett, ami a kiválasztott csapatnak, valamint a válogatóversenyen még kiemelkedő két lánynak volt tartva, levélben küldtünk feladatsorokat a lányoknak a verseny tematikájából. Ezek segítettek visszajelezni, hogy mire kell figyelniük a megoldások leírásában.
Fontosnak gondolom a felkészülésben a lelki felkészítést is, valamint a „csapatépítést”, azaz a csapattagok kapcsolatainak erősítését – azt hiszem, ezek is sokat számíthatnak az idegen helyen versenyezés feszült perceiben.
– Szükség van egyáltalán külön női olimpiára?
– Jó a kérdés, de inkább más oldalról közelíteném meg. Ez egy nagyon jó lehetőség a matematikával szívesen foglalkozó lányoknak, ami külön motivációul is szolgálhat. A hagyományos olimpiai versenyen (IMO) ritkán vesz részt lányversenyző, aminek többféle oka is van; az egyik biztosan az a sztereotípia, hogy a matek a fiúk privilégiuma. Ebből a szempontból mindenképpen kitörési lehetőséget biztosít sokaknak.
