Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Dr. Pauka Imre Tanulmányi Díj

Pályaművek benyújtása: 2014. december 1.
Környezet- és/vagy a földtudományok valamely területén kiemelkedő tevékenységet folytató, felsőoktatásban részt vevő hallgatók részére.
A Dr. Pauka Imre Tanulmányi Díjat 2007-ben alapították a kimagasló eredményt elérő fiatal szakemberek pályakezdésének segítése céljából.
A Díjra azok az egyetemi és főiskolai, nappali, alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatók pályázhatnak, akik a környezet- és/vagy a földtudományok valamely területén kiemelkedő tevékenységet tudnak felmutatni (pl. tudományos diákköri munka).
 

A főbb bírálati szempontok:

  • az eddig elért tudományos díjak
  • a tudományos munka újszerűsége
  • aktualitása, szakmai színvonala
  • az önálló munka aránya

A díjat évente legfeljebb két diák nyerheti meg, akik személyenként nettó 100 000 Ft egyszeri díjazásban részesülnek és emlékplakettet kapnak. A díjak átadására a Golder Zrt. évzáró rendezvényén kerül sor, 2014 decemberében. Az anyagi elismerés mellett, a Golder Zrt. szakmai gyakorlat teljesítésére és diplomamunka elkészítésére is lehetőséget biztosít a nyerteseknek, valamint mentorként figyelemmel kíséri, segíti a nyertesek pályakezdését.