Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Pályázat a JAKkendő-díj arculati elemeinek tervezésére

Beadási határidő: 2016. március 7. 00:00, éjfél
Eredményhirdetés: 2016. április 8. 00:00
Tervezőgrafikus szakos művészeti középiskolások és felsőoktatási hallgatók számára

A József Attila Kör és a MrSale Öltönyüzlet pályázatot ír ki a közös alapítású JAKkendő-díj arculati elemeinek megtervezésére.

A pályázat célja

A pályázat célja, hogy a tehetséges fiatal prózaírók számára meghirdetett díj arculatát tehetséges fiatal grafikusművészek bevonásával alakítsuk ki, lehetőséget adva ezzel a pályájuk elején lévő írók mellett fiatal képzőművészeknek is a bemutatkozásra. A fiatal irodalom mellett így egy másik művészeti ágban is támogatva az új művészgeneráció pályaindulását. A pályázat konkrét célja pedig a JAKkendő-díj arculatának kialakítása, a díj szellemiségéhez illeszkedő korszerű kommunikációs látvány kidolgozása, amely alkalmas a díj megjelenítésére és a díjazott művek azonosítására.

Pályázók köre

A pályázatra grafikusi képzést nyújtó középiskolák és felsőoktatási intézmények tervezőgrafika szakos vagy a szakterület iránt érdeklődő tanulói, hallgatói nyújthatnak be pályázatot. A pályázatban megjelölhető az a mentor, művésztanár is, aki érdemben közreműködött a pályamű létrehozásában.

A pályaművek leadásának módja

A pályázatokat elektronikus úton kell elküldeni a jakkendografika [at] gmail.com  címre 

A pályázat díja

A nyertes pályázó 20.000 Ft értékű ajándékutalványt kap a MrSale Öltönyüzletbe, melynek felhasználásakor a pályázó és mentora ingyenes öltözködési- és stílustanácsadásban részesülnek. A nyertes pályamunkát a pályázat kiírója megjeleníti a JAKkendő-díj offline és online felületein és a díjazott köteteken, a tervező és mentora nevét föltünteti a kiadvány impresszumában és a díj honlapján. A pályázat első három helyezettje számára eljuttatjuk az eddig megjelent JAKkendő-díjas köteteket, valamint az Írók öltönyben című kiadványt. 

Elvárások a tervvel szemben:

  • A terv fókuszában a minőség, az igényesség álljon, mely mindkét alapítót a maga területén jellemzi
  • A terv izgalmasan utaljon az alapító támogató, minőségi férfiruházatot forgalmazó üzlet alaptevékenységére, de a „JAKkendő” konkrét megjelenítése nem követelmény
  • A terv adjon lehetőséget az alapítók logóival való összekapcsolásra, együttes használatra
  • A terv kialakításánál előny a sokféle felhasználhatóság, ennek érdekében a tömör, nem közhelyes, friss, kreatív, közérthető, kifejezésmód.
  • A tervezett elemeknek színes és szürkeárnyalatos formában is alkalmazhatóaknak kell lenniük és kis méretben is felismerhetőeknek kell maradniuk
  • A terv a hosszú távú alkalmazhatóság érdekében nem tartalmazhat évszámot

Tervezendő grafikai elemek
A pályaműnek minimálisan az alábbiakat kell tartalmaznia:

  • A JAKkendő-díj logója színes és szürkeárnyalatos verzióban
  • Arculati színek meghatározása
  • Levélpapír-sablon, fontkészlet meghatározása
  • A JAKkendő-díjas könyvön elhelyezendő matrica terve

További információ a pályázat honlapján.