Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Példaképem a tanárom - pályázat

Jelölések benyújtása: 2020. február 29.
A természettudományos tárgyakat tanító tanárokat diákjaik ismerik el a Kutató Diákok Mozgalmának pályázatával

Az ország egész területéről érkező ajánlásokat egy szakmai zsűri bírálja el, mely elismerést minden évben 3 pedagógusnak ítéli oda.
"Szerintem egy tanárnak ez a legnagyobb elismerés, ha a diákjai – főleg ebben a mai korban – megteszik azt, hogy benyújtanak azért egy pályázatot, hogy egy elismerésben, egy díjban részesüljön a tanáruk" - fogalmazott Martonné Pálfalvi Katalin, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium tanára.

A Richter Gedeon Nyrt. és a Kutató Diákokért Alapítvány közös pályázatára diákok jelölhetik tanáraikat.

Pályázati feltételek:

  • A tanár az iskolában a 2019/2020-as tanévben működő természettudományos szakkört vezet
  • A szakkör az alábbi témák valamelyikével foglalkozik: kémia, biokémia

A díjak átadására a Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciájának nemzetközi döntőjén, ünnepélyes keretek között kerül sor.

A pályázati űrlap ITT érhető el.