Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás

Jelentkezési határidő: 2014. november 17. 00:00
Pályaművek benyújtása: 2015. március 13. 00:00
A pályázat segíti a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatukat szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják.

A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a  2014/15. tanév őszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.

A pályázat tartalma

A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, ami teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének van szentelve. A pályázatok értékelésnél a két fajta megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik, a dolgozatok rangsorolásánál egyik megoldás választása sem jelent hátrányt. A dolgozatnak tükröznie kell, hogy a hallgató alapfokon átlátja és értelmezi a szellemitulajdon-védelem rendszerét, és ebben el tudja helyezni saját témájának, megoldásának vizsgálatát. A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, akinek feladata végigkísérni a hallgatót a dolgozat elkészítésén és segíteni a  dolgozat megírását.

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók négy kategóriában nyújthatnak be munkákat:

  • szabadalom/használatiminta-oltalom,
  • védjegyoltalom,
  • formatervezésiminta-oltalom,
  • szerzői jog

A pályázati díj összege és annak elbírálása

A pályázatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. A négy meghirdetett kategória mindegyikében az
első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:

  • első díj 150 000 Ft,
  • második díj 125 000 Ft,
  • harmadik díj 100 000 Ft.

A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók értékes könyvajándékot vehetnek át. A SZTNH fenntartja a jogot, hogy a pályaművek tartalma és színvonala alapján változtasson a kategóriák,  illetve a kiadott díjak számán.

 

A pályázati díj elnyerésének feltételei

  1. Egy 20 órás szellemitulajdon-védelmi távoktatási tanfolyam elvégzése, kivéve, ha a hallgató korábban az egyetem által igazoltan elvégzett egy minimum 20 órás szellemitulajdon-védelmi képzést.
  2. A diplomamunka/szakdolgozat témájához kapcsolódó szellemitulajdon-védelmi vonatkozások feltárása minimum 10 oldal terjedelemben. A dolgozat írása közben a hallgatónak legalább három alkalommal kell egyeztetni a hivatal által számára biztosított szakmai konzulenssel. Az értékelés pontos kritériumairól a hallgató a konzulensétől tud tájékozódni.
  3. A szakdolgozat/diplomamunka sikeres védése.

 

A pályázat menete

1.) A pályázati jelentkezés leadása az ujvaridiplomadij [at] hipo.gov.hu címre, amely tartalmazza:

  • a hallgató diplomamunkájának/szakdolgozatának címét és vázlatát,
  • egy rövid összefoglalót arról, hogy a témát milyen szellemitulajdon-védelmi szempontból kívánja megvizsgálni a pályázó, valamint
  • a hallgató egyetemi témavezetőjének írásos támogatását.

2.) A fentiekben részletezett pályázati feltételek teljesítése.

3.) A diplomamunkába/szakdolgozatba integrált pályázati dolgozat leadása a megjelölt határidőre. A diplomamunka/szakdolgozat tartalmát az SZTNH kizárólag abból a szempontból vizsgálja, hogy milyen mélységben sikerült a hallgatónak a lehetséges szellemitulajdon-védelmi vonatkozásokat feltárni.

 

Az anyagokat elektronikus úton, PDF formátumban kérjük leadni a pályázati email címre. Ennek beérkezését minden esetben visszaigazoljuk. A pályázatok értékelését az SZTNH munkatársaiból felállított, független szakértői bizottság végzi. Az értékelés eredményéről minden hallgató értesítést kap

A díjak átadása

A díjak átadására az SZTNH székházában kerül sor ünnepélyes keretek között. A pályázati díjak átutalása a nyertes pályázóknak a díjátadóval egy időben történik. A díjátadó ünnepségre minden pályázó hallgató meghívást kap.