Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Pszichológiai diákműhely

Idén ősszel, Pléh Csaba professzor és tudós vendégei vezetésével, három alkalommal kerül megrendezésre pszichológiai diákműhely.

A műhely célja nem egyetemi előkészítés, s nem is egyéni mentális fejlesztés vagy támogatás, hanem bevezetés a pszichológia tudományába, a pszichológiai kutatások világába.

A diákműhelybe olyan fiatalok jelentkeztek, akik úgy érzik, részletesen meg akarnak ismerkedni az emberi viselkedés és érzésvilág kísérleti vizsgálatával, s szívesen be is kapcsolódnak ilyen kutatásokba.

Végül a diákműhelyben közel 30 fő 15-18 éves fiatal vesz részt, akik érdeklődnek, sőt elkötelezettséget éreznek a téma iránt és vállalják, hogy minden alkalmon részt tudnak venni. A diákműhelybe való jelentkezés már nem lehetséges!

A résztvevő középiskolás diákok az alábbi témákról hallhatnak előadásokat:

  • Az emlékezet és az iskolai tanulás
  • "Miről gondolkodnak a babák?" A gyermeki gondolkodás fejlődése
  • Az Internet és a társas médiumok hatása a fiatalokra

A témafelvezető vendégek olyan kutatók, akik szívesen látnak középiskolásokat rendszeres kutató munkára az adott témában. A diákműhelyben megtartott három téma felvezetése után, a résztvevők a megismert kutatási témák közül választhatnak és a továbbiakban egyénileg részt vehetnek a konkrét kutatásban.