Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

IV. Eötvös Természettudományos Tábor

Időpont: 2015. július 20. 15:00 - 26. 10:00
Jelentkezési határidő: 2015. június 21. 23:59
Nyári tábor érettségi előtt álló középiskolás diákoknak.

Az ELTE Eötvös József Collegiuma és az ELTE Természettudományi Kara ebben az évben negyedik alkalommal rendezi meg az Eötvös Természettudományos Tábort 2015. július 20. és 26. között Budapesten. Mindazon diákok érdeklődésére számítunk, akikhez közel állnak a természettudományos tárgyak (matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz), de még nem döntötték el, hogy ez irányba szeretnének-e továbbtanulni. A tábor célja az egyetemi természettudományos szakok népszerűsítése az érettségi előtt álló középiskolás diákok körében. A tábor szervezői arra vállalkoznak, hogy az érdeklődő diákoknak bemutassák az egyetemen folyó szakmai munkát, és hogy azt személyes élménnyé tegyék a számukra.

A tábor folyamán a diákok délelőttönként egy közös, majd egy kiscsoportos (a választott szekciónak megfelelő) előadáson vesznek részt. Ebéd után továbbra is szekciónkénti bontásban gyakorlati foglalkozások lesznek, melyeket többnyire az ELTE-n tartunk (pl. laborgyakorlat, planetárium, ásványtár). A vacsorát követően ismerkedős-játékos foglalkozások közül lehet majd választani.