Milyen elvárásokkal jelentkeztél a tutori szerepre?
Nem voltak elvárásaim. Gondolataim és kérdéseim voltak, melyekre az eltelt idő alatt válaszokat kaptam. Megismerkedtem néhány rendkívüli és különleges fiatallal. Természetesen szerettem volna, ha a gyerekek között igazi gyöngyszemekre is akadok, ezt talán – erős túlzással – nevezhetjük elvárásnak. Ez a kívánságom teljesült. Talán csak kicsit erősebb összetartásra ösztönzésre lenne szükség a tutorok közötti kapcsolatot illetően. Nem mondom, hogy valamilyen kötelező, területi alapon működő meetingeket kellene erőltetni, de lehet, hogy hasznos lenne. A hálózatosodáshoz nagyobb összetartásra lenne szükség a láncszemek között. A gyerekek mellet pedig az egyik legfontosabb láncszemek mi vagyunk.
Miért tartod fontosnak az egyéni segítségnyújtást a tehetséges fiatalok számára?
Az iskolarendszer azokra a fiatalokra van szabva, akik a képességeiket tekintve az átlagba, intelligenciájukat tekintve a normál övezetbe tartoznak. Ez elfogadható, hiszen ők vannak többségben. Bár a mai oktatáspolitika egyik vezényszava az egyéni bánásmód, a differenciált oktatás, erre – a megszokott osztálylétszámok mellett – nehéz sort keríteni a pedagógusoknak, és legtöbbjük nincs is rá felkészülve szakmailag sem. Ám a tehetséges fiatalok képességeinek fejlődése nem megy végbe magától, a tehetség nem feltétlenül tud utat törni magának, ezért vagyunk mi, tutorok. Azért vagyunk, hogy ebben a folyamatban segítséget nyújtsunk számukra, hogy a tehetségígéretekből valódi tehetségek bontakozzanak ki, ne hagyjuk elveszni őket. Minden ember egy önálló, másoktól sok dologban különböző egyéniség, így az egyéni segítségnyújtás éppen ezt a sokszínűséget próbálja kiszolgálni.
