Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Felhívás középiskolai matematika – és fizikaversenyekre

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztály különféle versenyeket és más tehetséggondozó rendezvényeket is szervez, elsősorban középiskolások és részben általános iskolások számára. Az idei versenyfelhívások közül ajánlunk néhány matematika-, és fizikaversenyt, amelyet megtalálhatnak a komal.hu weboldalon.

Nemzetközi Magyar Matematikaverseny

A Kárpát-medencében a matematikát több helyen tanítják magyar nyelven. A különböző országokban tanító magyar anyanyelvű matematikatanárok régóta érezték, hogy a meglévő matematikaversenyek mellett szükség van egy szélesebb körű rendezvényre, ahol a különböző régiókban élő diákok találkozhatnak, összemérhetik tudásukat, erősíthetik együvé tartozásukat. A magyar diák, a környező országok közül bármelyikben is éljen, meríthet a világhírű magyar matematika gazdag kincsestárából, valamint az ukrán, a román, a délszláv, a szlovák és más népek matematikai hagyományaiból is.

A verseny megrendezésének régóta dédelgetett gondolatát az 1991-es szegedi Rátz László Vándorgyűlésen fejtette ki Bencze Mihály brassói matematikatanár, míg az első verseny megszervezését Oláh György tanár úr vállalta magára. Így született meg a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny, amelyet azóta minden évben megrendeznek – kétévente Magyarországon, a közbülső években pedig a szomszédos országok egyike adja a helyszínt.

További részletek ITT találhatók.

Matematika Határok Nélkül

A nemzetközi verseny magyar fordulóját a nem speciális matematika tagozatos, 9. évfolyamos osztályoknak rendezik. A versenyen 8. évfolyamos osztályok is elindulhatnak, de a megmérettetés a 9. évfolyamosok tudásszintjére épül.

Részletek a verseny honlapján.

 

Náboj

A nemzetközi matematikaversenyen minden kategóriában, egy-egy 5 fős csapat képviselheti az iskoláját. A verseny időtartama 120 perc, ezalatt kell a versenyzőknek a lehető legtöbb feladatot megoldaniuk. A Náboj nem csupán az iskolában megszerzett tudás alkalmazásából áll; a résztvevőknek találékonynak és kreatívnak is kell lenniük a feladatok eredményes megoldásához.

A versennyel kapcsolatos további részletek ITT találhatók.

 

Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenye

Az angol nyelvű honlap versenyfelhívása ITT tekinthető meg.

 

A versenyekkel kapcsolatos további részletek ITT találhatók.