Menü megnyitása

Mohai Viola

13 éves - Pécs
Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” különdíj
zenei

Viola nagycsaládban nevelkedik, hárman vannak testvérek. Nővére a szintén oboista: a kétszeres Felfedezettjeink és Junior Príma-díjas Mohai Zsófia. A két ifjú leány különösen intenzív testvéri szeretetben él, egymást erősítve, támogatva élik meg szakmai sikereiket is. Példaértékű a szülők támogatása mindhárom gyermekük esetében.

Eddigi legjobb eredményei:

  • Viola az elmúlt másfél évben olyan „mesterhármast” mutatott be, mely nagyon kevés fiatalnak sikerül. Egy év alatt 3 versenygyőzelmet tudhat magáének:
    • 1. díjat nyert a Daleki Akordi Nemzetközi Zenei Versenyen Horvátországban,
    • Macedóniában az Ohrid Pearls Nemzetközi Versenyen szintén 1. díjat nyert, majd
    • Sopronban megnyerte az Országos Oboaversenyt a saját korcsoportjában.
  • 2016-ban a Varazdin Woodwind Competition 2.díját nyerte.
  • A Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsor középdöntőse volt.
Elérni kívánt rövid, illetve hosszú távú céljai (verseny, utazás, célkitűzés):
Nagyon szeretne eljutni a Conservatoire de Paris professzorának kurzusára.
Az idei tanévben részt vesz a Novi Sad-i (Szerbia) oboatanszakkal közös hangversenyen, valamint készül Splitbe (Horvátország) a Nemzetközi Zenei Versenyre, és Kaposvárra a Regionális Fafúvós Versenyre. A Pécsi Művészeti Gimnázium zeneművészeti képzésére szeretne járni az általános iskola elvégzése után, a későbbiekben zeneművészeti egyetemen folytatná tanulmányait. Oboaművész- tanár szeretne lenni.
Adatlap: