Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Gemenc Volán Zrt.

Genius Loci Díj 2016., helyi kategória

 Gemenc Volán Zrt. és személyesen Amrein Károly vezérigazgató úr hosszú évtizedek óta támogatja a szekszárdi és a Szekszárd környéki tehetséges fiatalokat azzal, hogy díjmentesen eljuttatja őket tanulmányi kirándulásokra, táborokba, helyi, térségi és országis tanulmányi versenyekre. A Szekszárd és Térsége Tehetségsegítő Tanács munkáját mindenekelőtt a határokon átívelő együttműködések segítésével, a diákcsere programok közlekedési feltételeinek kedvezményes biztosításával támogatja. Csak az elmúlt tanévben 64 országos versenyre juthattak el a támogatásnak köszönhetően a diákok, 11 országos első, 7 második és 17 harmadik helyezést szerezve a térségnek.

„A vállalat társadalmi felelősségvállalási programjában meghatározó célként szerepel a tolna megyei civil szféra támogatása. A sport, a művészet, a kultúra és az oktatás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó tehetségeket támogatva elősegítjük fejlődésüket és megőrizzük az értelmiség és szellem helyi eredményeit, erősítve a kisebb társadalmi egységek összetartozását. A támogatás elsősorban utaztatásban, a különböző versenyek, rendezvények megszervezéséhez adott anyagi segítségben fejeződik ki.” – összegezte a Gemenc Volán támogatási stratégiáját Amrein Károly.

A tehetséggondozás mellett a szabadidő hasznos eltöltését, a hazai és határon túli kultúra értékeinek megismerését is támogatja a Gemenc Volán. Segítségükkel jutottak el a szekszárdi térség tanulói egy budapesti operaelőadásra, a Keszthelyi Helikon Ünnepségre, illetve határon túli természettudományos táborokba is.

„A gimnáziumban, de a Tehetségsegítő Tanács keretein belül is működnek olyan kutatócsoportok, amelyek már a középiskolás éveik alatt elmélyültebben foglalkoznak egy-egy tudományterülettel. Programjaikat a tudományegyetemeken is be tudják mutatni. Így rendszeres előadói a Szegedi Tudományegyetem, illetve az ELTE középiskolás természettudományos programjainak, továbbá folyamatosan részt vesznek a KUTDIÁK konferenciáin is. A részvétel költsége itt is tetemes összeget jelent, hiszen alkalmanként 10-15 tanuló eljuttatását is magában foglalja. Vezérigazgató úr ilyen esetekben is önzetlenül felajánlja a térítésmentes támogatást.” – emelte ki ajánlásában Heilmann Józsefné, a Szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatója.