Menü megnyitása

Revo-Tec Fémipari és tervező Bt.

Genius Loci Díj 2017., helyi kategória

A Revo-Tec  több éve gyémánt fokozatú támogatója a győri Széchenyi Egyetemen működő SZEngine Motorfejlesztő Csapatnak, valamint a SZEnergy Team Alternatív Közlekedést Fejlesztő Hallgatói Közhasznú Egyesületének. 

Ezen kívül immár 3. alkalommal vesz részt témaadóként a Győrben évente megrendezett Gépész és Mechatronikai Mérnökök Országos Konferenciáján, melynek keretében a szakirányú képzésben részt vevő mérnökjelöltek versenyeznek.

Hogy miért is fontos mindez a cég számára? A Revo-Tec  2004-ben egyfős vállalkozásként indult, és mára közel 60 fős olyan céggé nőtte ki magát, amely képes az iparág bármely területén felmerülő egyedi igényekre – a tervezéstől kezdve a gyártáson át a végső üzembe helyezésig – komplex, innovatív megoldásokat megvalósítani.

A versenyszféra megköveteli a modern gondolkodást és a legmagasabb szintű felkészültséget minden területen.

Mindez nem fejlődhetett volna ennyire dinamikusan nyitott, energikus gondolkodású válogatott munkatársak nélkül, ezért kiemelt fontosságú a Revo-Tec Kft számára is a tehetségek felkutatása.

A Revo-Tec Kft. és a SZEnergy csapat együttműködése 2013-ra nyúlik vissza. Az együttműködés egyik legfontosabb értéke, hogy a vállalat tudását átadva segíti a csapatban tevékenykedő hallgatóinkat abban, hogy a Shell Eco-marathon Europe üzemanyag-takarékossági világversenyre történő felkészülés időszakában elsajátíthassák az egyedi alkatrészek gyártásának technikáját, módszerét, a modern ipari szemlélet fontosságát. A csapat által eddig fejlesztett járművek kulcselemeinek legyártását is vállalva nagymértékben hozzájárultak az eddig elért eredményeihez. Főszponzorként évi milliós nagyságrendű támogatással segíti a csapat munkáját, mellyel fenntarthatóvá vált ez a hallgatói tehetséggondozási kezdeményezés. A támogatás által magasan kvalifikált, gyakorlatorientált hallgatók lépnek tanulmányaik után az iparba, vagy maradva az egyetemen vállnak később PhD hallgatóvá, oktatóvá. Eddig 9 olyan csapattag volt, aki később az egyetemen maradva folytatta tehetséggondozó tevékenységét.