Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

MET Magyarország Zrt.

Genius Loci Díj 2017., regionális kategória

A MET megalakulása óta a mindennapokban is fontosnak tartja a tehetséges fiatalok felkarolását, mivel üzleti sikerinek zálogát is munkatársainak szaktudásában látja. 2011 óta támogatja a magyarországi Ferences Rend ösztöndíjprogramját, amelynek célja a bármely tanulmányi területen kiemelkedő tanulók motiválása, valamint a tehetséges tanulók bevonása a hátrányokkal küzdő tanulótársaik felzárkóztatásába. A program megvalósítása során a tehetséggondozó tanárokat is támogatják. A MET a Ferences Jótékonysági Estnek is kiemelt támogatója: a ferencesek minden évben karácsonyi jótékonysági koncertet szerveznek az általuk működtetett gyöngyösi Autista Segítő Központ javára.

Hasonló céllal támogatja 2010 óta a MET a Messzehangzó Tehetségek Alapítványt, amely 12–18 éves, hátrányos helyzetű gyermekeket részesít – teljesen ingyenesen – iskolán kívüli tehetséggondozó programokban. A tehetséggondozó program három területre helyezi a hangsúlyt: a művészetekre, a természettudományokra és az informatikára.

A BOM a Magyar Sportért Alapítvány ösztöndíjprogramja – amelyet a MET 2015 óta támogat – a sportolói karrier mellett felsőfokú tanulmányokat folytató olimpiai kerettagokat segíti. A kezdeményezés így egyszerre helyezi középpontba az oktatást és a sportot.

Az Alzheimer-kór kutatását szolgálja a MET adománya a Magyar Neurológiáért Alapítványnál. A 2015-ben beszerzett korszerű, nagy értékű műszer segít az Alzheimer-betegek epilepsziás rohamainak felismerésében és mérésében, az eredmények kiértékelése révén pedig a megelőzésben, a betegség kezelésének kutatásában is.

Kutatások igazolják, hogy az elmúlt években jelentősen visszaesett a természettudományok és a matematika iránti érdeklődés hazánkban és egész Európa területén az általános iskolai korosztályban. A MET Zrt. társadalmi felelősségvállalási programjában összetetten támogatja a magyarországi tehetséggondozás különböző korosztályokban és területein történő fejlesztéseket.  A Messzehangzó Alapítvány táboraiban a természettudományos műhely anyagi és kommunikációs támogatása elengedhetetlen feltétele a szervezésnek. Az elmúlt 5 évben 100 gyermek számára teremtette meg a részvétel lehetőségét az együttműködés. A hosszú távú kooperáció legfőbb értéke a jelölő szervezet számára, hogy célcsoportjában szakmai programjával esélyt és lehetőséget a természettudományos tehetséggondozás területén.