Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

VIDEOTON Elektro-PLAST Kft.

Genius Loci Díj 2019 - helyi kategória

Az iskola és a vállalat között az 1990-es években kezdődött együttműködés célja nagyon sokrétű, de legfontosabb feladata, hogy magas fokon képzett, igényes munkavállalókat képezzenek a gazdaság számára. Mindezt az iskolai és a külső gyakorlati képzés összehangolásával, a tehetséges tanulók kiemelésével, erkölcsi és anyagi támogatásával, szakmai tanulmányi versenyekre való felkészítésével, szakmai lehetőségek biztosításával teszi. A vállalat folyamatosan segíti az iskolát, hogy a tehetséges tanulók a lehető legkorszerűbb eszközökkel készülhessenek a vizsgákra és a versenyekre. A tavalyi tanévben 3D-nyomtatót kaptak, idén pedig egy nagy értékű modern elszívó berendezést, amely a szaktantermekben biztosít tiszta levegőt. A 3D nyomtató segítségével vettek részt a diákok az NTP MTTD pályázaton.

A gyakorlati képzésen kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulókat külön felkarolják, aminek eredményeképpen egy azóta már alkalmazott tanulói újítás is született.

A vállalat által biztosított mérőeszközök, inkurrens fém anyagok, elektronikák, szerszámok, a gyakorlati oktatás során használt alapanyagok segítségével a tanulók képzése színvonalasabbá vált.

Külön kiemelendő a Gépészek a Gépészekért Alapítvány tárgyi és anyagi támogatása, amelyen keresztül a vállalat a tehetséges, de nehéz anyagi körülmények között élő tanulóinkat egyszeri ösztöndíjjal is támogatja.

A VIDEOTON Elektro-PLAST Kft. vezetőségének elkötelezettsége a szakképzés támogatása iránt példaértékű, szakmai hozzáértése vitathatatlan, segítőkész attitűdje széles körben ismert.

A vállalattal való együttműködés folyamatos, megbízható hátteret jelent az intézmény tehetséggondozó tevékenységében.

A VIDEOTON Elektro-PLAST Kft. Kaposvár egyik legmeghatározóbb, stabil, folyamatosan fejlődő ipari vállalata. A cég főként hőre lágyuló műanyagok fröccsöntésével, azok összeszerelésével és elsősorban a háztartásokban használt gépek és berendezések gyártásával foglalkozik. Vevői ismert világcégek.

A VIDEOTON Elektro-PLAST Kft. vezetői szerint a cég sikerének talán legfontosabb biztosítéka a megfelelő humánerőforrás kiválasztása és megtartása, ezért olyan vállalati kultúrát alakítottak ki, melyben a munkavállalók motiválása ugyanolyan fontos, mint a gazdasági célok. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetnek a leendő munkavállalók, a tanulók motiválására is.