Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.

Genius Loci díj, nemzeti kategória

Az Aegon Magyarország profitjának közel 1 százalékát fordítja a kultúra és a művészetek támogatására. 2006-ban megalapította az Aegon Művészeti Díjat, mely Magyarország legrangosabb nem-állami irodalmi kitüntetésévé vált. Annak érdekében, hogy díjazott művek könnyebben bekerülhessenek a köznevelésbe, a társaság ezekről tanórai feldolgozást megkönnyítő óravázlatokat, segédanyagokat tesz közzé honlapján.

Az Aegon Magyarország több mint 20 éve aktívan áll különböző jótékonysági kezdeményezések mellé. Az Aegon és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) közös programjai a hátrányos helyzetű, de valamilyen területen kiemelkedően tehetséges fiatalok támogatását állították a középpontba. A cég fennállásának 20. évfordulója alkalmával az Aegon csoport 20 ezer eurót ajándékozott erre a célra, így az „Érd el a célodat!” pályázaton keresztül 34 gyerek tehetséggondozásban való részvételét segítette.

Idén, szintén egy évforduló - a 10 éves Aegon Művészeti Díj – alkalmából hirdettek pályázatot „Magamra ismerek” címmel, irodalmat kedvelő középiskolások részére. A díj küldetése: az irodalom népszerűsítése mellett az értő és igényes olvasóvá válás elősegítése. Ezért az olvasás népszerűsítését és az ehhez kapcsolódó programokat és lehetőségeket kiemelten fontosnak tartják.

A MATEHETSZ és az Aegon Magyarország közötti együttműködés a jubileumi nagy támogatás óta is folyamatosan működik. A MATEHETSZ által évről-évre meghirdetett „Felfedezettjeink” pályázat főtámogatója is az Aegon.

Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.-t a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács jelölte a Genius Loci Díjra, nemzeti kategóriában.

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsot magyarországi és határon túli, tehetségsegítéssel foglalkozó civil szervezetek hozták létre 2006-ban. A Tanács napjainkra már több mint 1300 Tehetségpontból álló hálózatot alakított ki. E hálózatot is felhasználva eddig több tízezer pedagógus számára nyújtott képzést a tehetségsegítés területén, közel százezer fiatalhoz jutott el.