Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Nemes Orsolya

Nemes Orsolya
50 tehetséges fiatal
kommunikáció

Lendületes, vibráló, színes egyéniség. Az egyetemen az angol és tanári szak mellett a finnt azért végzi el, mert valami különlegeset is akar tanulni, meg aztán akkor még fogalma sem volt arról, hogy mi lesz, „ha nagy lesz”. Az angol szak kritikai gondolkodásra, nyitottságra tanította, a finnországi tanulmányok pedig az alternatív útkeresésre. Első főállású munkahelyén éri a felismerés: generációja, az Y nehezen kommunikál az őket megelőző X és Baby Boomer generációkkal. Szerinte a szomszédos nemzedékek között fennálló frusztráció egyik legfőbb oka az, hogy az IT-robbanás miatt hatalmas a különbség. „Olyan mintha másik idősíkon nőttek volna fel a generációk” – mondja.

Otthagyja munkahelyét és beleveti magát a kutatásba. Elkészít egy diasort, amely kikerül a legnagyobb prezentáció-megosztó felületre. Ebben megfogalmazza generációjának legfőbb ismérveit, leírja, hogy miként szeretnek dolgozni. S megjelenik egy fontos üzenet: ez a generáció elsősorban nem állást szeretne, hanem olyan munkát, aminek értelme van. A diasort megválasztják a nap prezentációjává, néhány nap alatt több mint ötvenezren nézik meg és tízmillió prezentáció közül a legjobbak közé választják. Részben ennek a sikernek köszönheti, hogy az újszerű, innovatív gondolatok megosztásának fórumán, a TEDxYouth@Budapest és a TEDxDanubia színpadán is előadott.

Idejének nagy részében az Y generáció kutatásával foglalkozik, prezentációkat, előadásokat tart. Küldetésnek tartja feladatát: „Meg kell tanulnunk együtt élni, ugyanis 2020-ra a munkaerőpiac felét a két fiatal generáció, az Y és a Z tagjai teszik majd ki, a munkáltatóknak érdemes készülniük erre”- érvel. Naprakész a globális trendekben, ismeri a fontos nemzetközi társadalomtudományos kutatásokat. Ennek a tudásnak nagy hasznát vette a nemrégiben elkészült Generation Y című e-book írásakor, amelyet egy német szakemberrel közösen készített.

Már nem ő keresi a munkát, hanem őt keresik. Pedig a nulláról indult. Jelenlegi hivatását korábban „hobbiként űzte”, s úgy talált rá, hogy nyitott szemmel járt. Ilyen egyszerű volna a képlet?

Munkamódszere sem éppen mindennapi: szeret parkban, út közben vagy kávézókban dolgozni. Szívesen megy a megbízóihoz, például a Vodafone-hoz, a Microsofthoz, a Telekomhoz, az IBM–hez. Értékesnek tartja ugyanis a helyszínen megszerezhető pluszinformációkat. Sokat utazik, miután egyre többet hívják külföldre előadásokat és tréningeket tartani. Itthon pedig vendégelőadóként órát ad az ELTE-n, a Károli Gáspár Egyetemen.

Az 50 tehetséges magyar fiatal mentorprogramját kíváncsian várja, hiszen az ő terepe jelenleg a versenyszféra, mentora pedig az állami szektorral tudja majd megismertetni. Azt reméli, hogy szaktudása ezen a területen is kamatoztatható lesz.

Mentor: Novák Katalin
Orsi olyan fiatal, aki tudja, mit akar. Célja, tervei vannak. Felelősséget érez generációja iránt. Kutatja, tanulja, mi jellemzi saját korosztálya tagjait, beszéli a nyelvüket, és a legmodernebb kommunikációs technikákat használja munkájához.
Örömteli kihívás a mentorának lenni, bízom benne, hogy tudom segíteni őt pályáján.

Adatlap: