Menü megnyitása

Bogdán László

Polgármester, Cserdi
Magyar Tehetség Nagykövete, 2015.

Bogdán László a Baranya megyei Cserdi falu polgármestere. A 411 lelkes település két utcából áll, ahol romák  és magyarok élnek együtt. Régebben a község terhelt volt etnikai feszültségekkel, mindennaposak voltak a bűncselekmények valamint a munkanélküliség. Bogdán Lászlónak azonban sikerült az ellentétek kibékítésével, a közösség megszervezésével újjáteremteni a falut, ami mára több élelmiszert képes megtermelni, mint amennyit saját maga felhasznál. 40 hektár földön gazdálkodnak, krumplit, hagymát termesztenek, erdővel és haszonállatokkal is rendelkeznek. A terményt településeknek illetve éttermeknek is értékesítik, és a falu furgonjával országszerte osztanak adományokat a rászorulóknak. Bogdán László a közösség motiválása végett maga is részt vesz a mezőgazdasági munkákban, valamint koordinálja a falu életét: újabb földeket és munkalehetőségeket szerez, amelynek eredményeként az önkormányzat deficitmentesen működik. A munkanélküliség gyakorlatilag megszűnt, mivel Bogdán László a közösség minden tagját sikerrel vonta be a falu gazdálkodó tevékenységébe. 

A gyermekeknek sportolási lehetőségeket – így legújabban heti judo oktatást – szervez a faluban, de a fiatal lányok nőgyógyászati felvilágosító kampányától sem riad vissza, ha a közösség tudatosabb, öngondoskodásra épülő szemléletformálása a feladat. Az írástudatlanságot sikerült felszámolni a felnőttek körében is. Ebben állítása szerint nagy szerepet játszott Micimackó is, hiszen a munkahelyről való késés egyedüli szankciója az, hogy az illetőnek a késés idejével megegyező időtartamban kell a közösség számára felolvasnia a meséből. Bár Micimackó népszerűsége a közösségben nem csökkent, mára a késések, és így a felolvasások száma mindössze heti néhány perc. 

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács szerint Bogdán László és Cserdi község kiváló példája az elszánt közösségépítő munkának, és annak, hogy hátrányos adottságok között is képesnek kell lennünk felfedezni a közösség minden tagjában ott lakozó értéket.
 

A Hír24 riportja Cserdiről