Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

De Negri Ibolya

Politechnikai Középiskola, Szabadka, mérnöktanár, elnök
A Tehetségek Szolgálatáért éves díj - 2014.

De Negri Ibolya a szabadkai Politechnikai Iskola mérnöktanára, huszonhárom éves munkatapasztalattal rendelkezik a tanügyben. 1998-tól az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének tagja, 2004-től alelnöke, 2006-tól elnöke. A Vajdasági Magyar Civil Szövetség közgyűlésének elnöke. A Magyar Nemzeti Tanács Közoktatási Bizottságának tagja. Elnöke a 2010-ben megalakult Vajdasági Tehetségsegítő Tanácsnak (VATT), melynek hét oktatással foglalkozó intézmény az alapító tagja. A vajdasági magyar tehetséges diákok felkutatásával, a tehetségek segítésével foglalkozik. Munkájából kifolyólag ismeri a vajdasági magyar oktatás helyzetét, számos intézménnyel együttműködik, a szerbiai magyar közösség előbbre vitelét szolgálja.

Mindennapjai két műszakról szólnak.

Délelőtt tanít – építészpalántákat, délután pedig a Pedagógus Egyesületben szervez, koordinál, irányít, bevásárol... mérnöki pontossággal végez mindent. Ezért a rendezvények jól szervezettek, színvonalasak, szívesen vesznek rajta részt pedagógusok, diákok.
Rendezvényből pedig van bőségesen, száz szálon kell dolgozni: Általános Iskolások Művészeti Vetélkedője, Honismereti verseny, Épített örökségünk – tábor, Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskola, Sakk képességfejlesztési program, Tehetségnapok, Tanulmányi kirándulások.

A VATT elnökasszonya fontosnak tartotta, hogy bemutassa a Vajdaság jelenlegi tehetségeit, így 2013. március 8-án megszervezte az 1. Vajdasági Tehetségnapot, mellyel hagyományt kíván teremteni annak érdekében, hogy a tehetségek megbecsülést kapjanak térségünkben. Tehetségpontokat hozott létre, kialakítva így egy vajdasági Tehetséghálózatot.

De Negri Ibolya közéleti munkássága a 2013-as évben is a vajdasági magyar diákok, a tehetségek köré épültek, és segítséget, támogatást nyújtottak a vajdasági magyar pedagógusoknak, hogy felismerjék, támogassák tehetségeinket.

Adatlap: