Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Barta Zsolt

A La Femme Magazin felelős kiadója, a TALENTn konferenciasorozat főszervezője
A Tehetségek Szolgálatáért közösségi díj 2016.

Barta Zsolt 2012 augusztusában indította el az 50 tehetséges magyar fiatal pályázatot egy, az egész országot lefedő, illetve határokon is átívelő médiakampánnyal. Erős gazdasági és piaci ismeretekkel és kapcsolatokkal, valamint a szakmai civil szféra támogatásával egyedülálló és színvonalas programot hozott létre, mellyel sokakat juttatott kiváló mentorokhoz, és életre szóló lehetőségekhez.

A mozgalom 2015-ben sikeresen folytatódott, és újabb 50 kiváló tehetség mutatkozhatott meg az exkluzív magazin lapjain. A programot ezúttal kiegészítette egy új kezdeményezés, amelyben az 50 feletti újrakezdők is teret kaphattak. A felhívásban olyan pályamódosítókat keresett a magazin, akik saját karrierjüket hátrahagyták annak érdekében, hogy egy új területen teljesedhessenek ki. A jelentkezők közül végül 25, rendkívüli életpályával rendelkező pályázóról egy különszám is megjelent, saját példájukkal is népszerűsítve az élethosszig tartó tanulás fogalmát.

Barta Zsolt tevékenységei közül a tehetségsegítésben is hangsúlyos tényezőként jelenik meg a TALENTn konferencia, mely 2013-ban és 2015-ben került megrendezésre. A program célja a tehetséges fiatalok széles körű bemutatkozása, melynek érdekében a 2015-ös konferencia már igazi országjáró körúttal 5 vidéki helyszínt is elért.

Barta Zsolt munkája nagyban hozzájárult a téma széles körű megismertetéséhez és a tehetségbarát társadalom kialakulásához Magyarországon. Lehetetlent nem ismerve saját maga is segített abban, hogy a fiatalok jobbnál jobb mentorra leljenek, ismert szereplőként saját kapcsolatait is az ügynek szentelve. A felsőoktatási tehetséggondozói között új színt jelent munkássága.