Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kortárscsoport felhívás

Pályaművek benyújtása: 2014. december 1. 00:00, éjfélig
Pilot pályázati felhívás a Tehetséghidak Program keretében diákok önszerveződését támogató programok megvalósítására.
  1. A támogatás célja

A támogatás célja diákok önszerveződését elősegítő programok szervezése, önérdek-érvényesítéshez szükséges készségek fejlesztésére, diák-önkormányzati szerveződések támogatására, vitakultúra fejlesztésére irányuló tevékenységek támogatása.

  1. Rendelkezésre álló forrás

A felhívást a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) a Tehetséghidak Program anyagi forrásainak felhasználásával teszi közzé. A „Kortárscsoportok” felhívás keretében a pályázók számára rendelkezésre álló keretösszeg maximum 200 000 Ft pályázatonként.

A felhívás keretében előreláthatóan 20 pályázat támogatására van lehetőség.

  1.  A pályázók köre

Jelen felhívás keretében magyarországi Tehetségpontok nyújthatnak be pályázatot. Egy Tehetségpont egy pályázatot nyújthat be. Az uniós források felhasználására vonatkozó szabályozás miatt határon túli Tehetségpontok pályázatait nem áll módunkban befogadni.

  1.  A támogatható tevékenységek köre

A felhívás keretében minimum három alkalmat tartalmazó programsorozat megvalósítására van mód. A programokban 8-13. évfolyamos diákok vonhatók be (minimum 5 fő). A diákok közül 1 fő diákszervezőként is részt vesz a programok szervezési munkáiban. A minimum 3 alkalomból álló programsorozat célja a diákok önszerveződésének támogatása. A cél, hogy a fiatalok számára fejlesztő jellegű és/vagy közösségépítő programok valósuljanak meg. A pályázatok kidolgozásakor szem előtt kell tartani a programok fenntarthatóságának lehetőségeit.

A pályázatban megadott keretösszeg erejéig a programok költségei közül a következő költségek számolhatók el: az adminisztrációért felelős pedagógus munkadíja, büfé jellegű étkezés, szükség szerint terembérlet, kis értékű anyag beszerzése, belépőjegy és előadói díj.

  1.  Az igényelhető támogatás formája, mértéke és összege

A MATEHETSZ együttműködési megállapodást köt a program adminisztrációjáért felelős pedagógussal, illetve a Tehetségponttal, amely tartalmazza a felek kötelezettségeit és az elszámolható költségeket. A pályázat előzetes terveknek megfelelően történő lebonyolításáért, a megfelelő számlák hiánytalan benyújtásáért és a szakmai beszámoló elkészítéséért a MATEHETSZ-szel szerződésben álló pedagógus felelős. A pedagógus továbbá bevon egy 8-13. évfolyamos diákot, aki a programok szervezésében diákszervezőként is részt vesz.

A MATEHETSZ a program szervezésében résztvevő diákkal önkéntes szerződést köt.

A felhívás keretében támogatott pályázatok esetében a Tehetséghidak Program az alábbi költségeket vállalhatja át a projektre vonatkozó pénzügyi szabályozás feltételei szerint.

  • Személyi díjazás

A támogató/szervező pedagógus részére mindösszesen bruttó 50 000 Ft munkadíj számolható el, amely magában foglalja a program adminisztrációs feladatainak ellátását és a program szervezéséért felelős diák szakmai támogatását. A megbízási díjat (munkadíjként bérszámfejtve) a megbízó és megbízott között létrejövő szerződés alapján, a megvalósítás és a beszámolással kapcsolatos kötelezettségek teljesítése után, egy összegben fizeti ki a megbízó.

A bevont szervező diák részére munkadíj elszámolására nincsen lehetőség, a Projektiroda a diákkal önkéntes szerződést köt.

  • Belépőjegy

Belépőjegy költség napi bruttó 5000 Ft/fő mértékben számolható el. (A belépőjegy költsége a teljes célcsoport részére elszámolható a megadott pénzügyi keretek figyelembevételével.)

  • Kis értékű anyag

Kis értékű anyagok költségének elszámolására kizárólag szorosan a program megvalósításához kapcsolódóan van lehetőség, legfeljebb 50 000 Ft összértékben, anyagonként bruttó 9900 Ft-os egyedi értéket meg nem haladóan.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a kis értékű anyagok költsége között sajnos nem tudjuk elszámolni az irodaszer típusú eszközöket (fénymásoló papír, toll, ceruza, füzet, festékkazetta, festékpatron nyomtatóba), illetve az elektronikus adathordozót (CD, DVD, pendrive), könyvet, nyomdai költséget, informatikai és elektrotechnikai berendezéseket.

  • Étkezés

Étkezés költségének elszámolására legfeljebb bruttó 4000 Ft/fő/nap mértékben.

(Az étkezés költsége a teljes célcsoport részére elszámolható.)

  • Terembérlet

Terembérlet elszámolására csak a programhoz kapcsolódóan van lehetőség.

  • Előadói díj

A program megvalósításához meghívott szakértő/előadó megbízási díja számla ellenében elszámolható. Az előadói díj egységesen 10 000 Ft + Áfa/ óra.

Fontos: a kiemelt projekt keretében csak a megvalósító szervezet, a MATEHETSZ nevére kiállított számlák számolhatók el:

MATEHETSZ, 1119 Budapest, Mérnök u. 39.

  1. 1. A finanszírozás módja: utófinanszírozás

A megvalósítással kapcsolatban felmerült költségeket a Tehetséghidak Projektiroda az egyes tevékenységek teljesülését követően, a benyújtott számlák alapján utólag – legkésőbb 60 nappal a számlák benyújtása után – téríti meg.

Fontos: a projekt keretében csak a megvalósító szervezet, a MATEHETSZ nevére (MATEHETSZ, 1119 Budapest, Mérnök u. 39.) kiállított számlák számolhatók el. Banki utalásos számla esetén közvetlenül a szállítónak (MATEHETSZ – szolgáltató között létrejött szerződés alapján), míg készpénz-kifizetési számla esetén, a szerződéssel bíró pályázati programfelelős bankszámlájára utalva történik a kifizetés. Ez utóbbi esetben a pályázót terheli a készpénzes előfinanszírozás.

A programsorozat befejezése után legkésőbb 30 nappal a szerződött pedagógusnak, illetve a program szervezésébe bevont, önkéntes szerződéssel rendelkező fiatalnak szakmai beszámolót kell benyújtania a lebonyolított programról. A pedagógus szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a programtervben felsorolt célok teljesülését és a programmal kapcsolatos minden lényeges körülményt, valamint a program során készített fotókat (jpg formátumban). Az önkéntes diákszervező fiataltól rövid élménybeszámolót kérünk a megvalósult programokról.

  1. Támogatási időszak
  1. 1. Felhasználási időszak: 2015. január 1. – 2015. április 30.
  1. 2. Elszámolási időszak: a program befejezését követő 30 napon belül, de legkésőbb 2015. május 31-ig.
  1. Kiválasztási kritériumok

A felhívásra beérkező pályázatok alapján a Tehetséghidak Projektiroda által felkért szakértői zsűri dönt arról, hogy a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig mely pályázók részesülnek támogatásban. 

A hazai tehetséggondozó hálózat egységesítése érdekében megyénként 1-3 pályázat támogatása várható.

Az elbírálás során előnyt élveznek azon pályázatok, ahol a programok a meglévő közösségek (pl. diákönkormányzatok, osztályközösségek, közös érdeklődésű diákok közösségi csoportjainak) fejlesztését és együttműködését tűzik ki célul. A pályázat elbírálásakor előnyt jelenthet a szociális készségek fejlesztésére (retorikai, vitakultúra) irányuló tevékenység.

A felhívásban előre láthatóan 20 pályázat támogatására lesz lehetőség. 

  1. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje

A pályázatot a Tehetséghidak Projektiroda által biztosított formanyomtatványon az online pályázati rendszerbe kell feltölteni 2014. november 17. és december 1. között.

A pályázati elbírálás eredményéről a Tehetséghidak Programiroda e-mailben tájékoztatja a pályázókat legkésőbb 2014. december 16-ig.

A szervezésért és adminisztrációért felelős pedagógussal megbízási szerződés megkötésére az értesítést követő 30 napon belül kerül sor.

A 3 alkalomból álló programsorozat megvalósításának ideje 2015. január 1-től 2015. április 30-ig.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a MATEHETSZ online pályázati felületén kitöltött pályázati adatlapot, benne megnevezve a tervezett programok ütemtervét (tervezett helyét és idejét), indoklását, a résztvevők létszámát és az igényelt támogatás költségtervét,
  • a pályázat adminisztrációjáért felelős pedagógus és a szervezésbe bevont diák adatait és adatkezelési nyilatkozatát.

A felhívásban szereplő fogalmakkal kapcsolatban a www.tehetseg.hu oldalon GYIK jelenik meg.