Menü megnyitása

Pszichológiai tudományos diákműhely középiskolásoknak

Jelentkezési határidő: 2019. október 7.
A Matehetsz felhívása olyan fiatalok szól, akik úgy érzik, részletesen meg akarnak ismerkedni az emberi viselkedés és érzésvilág kísérleti vizsgálatával, s szívesen be is kapcsolódnak ilyen kutatásokba.

A Matehetsz és Pléh Csaba akadémikus, a Magyar Tehetség Nagykövete közreműködésével a 2019/20-as tanévben, kutatásra összpontosító, pszichológiai diákműhelyt szervez, ahova 15-18 éves, Budapesten vagy Pest megyében lakó vagy tanuló fiatalokat várunk, akik érdeklődnek, sőt elkötelezettséget éreznek a téma iránt és vállalják, hogy minden alkalmon részt tudnak venni.

További részletekért ld. a csatolt dokumentumot.