Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

KöMaL fizika nyári tábor JG 380 000 656

GlobalID:
JG 380 000 656
Rövid név:
KöMaL fizika nyári tábor
Kidolgozó:
Részeg Anna
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
1997
Az évi rendszerességgel megtartott táborokban 50 középiskola kiemelkedő eredményt elért diákjai tanulnak kutatóktól, egyetemi tanároktól.

A hagyományosan megrendezett táborba azok a 9. 10. 11. évfolyamos diákok kapnak meghívást, akik a tanév során a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban, a fizika feladatok és a mérések versenyeiben a legeredményesebben dolgoztak. A meghívást a KöMaL fizikus szerkesztője, Gnadig Péter küldi el postán a beválogatott diákok részére. Az ország bármely részéből érkezhetnek a diákok. Szociálisan hátrányos helyzetűeknek a diák önrészét is az alapítvány fedezi. A programot a tanárok sok éven át anyagi ellenszolgáltatás nélkül, lelkesedéből szervezték.
A cél, hogy az év közbeni egyéni és főleg elméleti tehetséggondozás folytatásaként a közösen, csapatmunkában elvégzett kísérletek szakmailag és emberileg közel hozzák egymáshoz, felkészítsék az ország legjobb fizikus diákjait a Fizika Diákolimpiára.
Az eredményességet mutatja, hogy azok közül, akik 2-3 éven át részt vettek a táborban, többen jelentkeztek kutatói vagy tanári pályára, egyikük már maga is fiatal tanárként a tábor egyik szervező oktatója. A diákok mérési jegyzőkönyveit a tábor minden estéjén a tanárok és a diákok közösen kiértékelik, ez az eredményesség értékelésének alapja.
A diákok élménybeszámolói megjelennek a KöMaL oldalain. Az utóbbi években egyetemi és alapítványi pályázatok segítik anyagilag a programot.
Az évtizedek óta zajló táborban a diákok 3 fős csoportokban dolgoznak, naponta elméleti és mérési feladatokat kapnak, amelyekhez mind a szakmai segítség, mind a kísérleti eszközök rendelkezésükre állnak. A csapatok kialakítását egy szakmai mérés előzi meg, hogy a vegyes korösszetételű háromfős csapatok lényegében egy színvonalon álljanak.
Az elvégzett munkáról jegyzőkönyvet készítenek, és másnapra értékelve kapják vissza. Este a játékos programokon kívül szakmai előadásokat is tartanak a tábor tanárai. Kirándulás, fürdőzés és sportolás egészíti ki a programot.