Menü megnyitása

Paul Baan a Noaber Alapítvány alapítója

Genius Loci Díj 2018 – nemzeti kategória

Paul Baan egy holland üzleti delegáció tagjaként 2000-ben járt először Székelyföldön.  Az utazás nem volt eredmény nélküli. Kezdeményezésére ugyanabban az évben beindult Romániában a Global Teenager nemzetközi interkulturális kommunikációs Projekt. Évente több száz középiskolás diák és tanáraik a GTP virtuális felületen keresztül fejlesztik számítógép kezelői készségeiket, nyelvi kompetenciáikat, irányított tanulási folyamatokban vesznek részt és gyakorolják a Learning circle/tanulói ciklusok módszerét. A jelenleg is zajló programban az elmúlt 17 évben 10 643 diák és 116 pedagógus vett részt.  A diákok kutatási tevékenysége és a programon belül alkalmazott módszerek méltán emelik a GTP-t a gazdagító tehetséggondozói programok közé. A programból kikerült diákok később, az egyetemi éveik során kamatoztatták a csoportos tanulás, a projektalapú feladatmegoldások tapasztalatait nemzetközi szinten is.

A Global Teenager egy olyan összetett gazdagító tehetséggondozói programmá nőtte ki magát, amely megalapozta a szervezett tehetséggondozás kialakulását Erdélyben. Az Amőba Alapítványt 2006-ban beválasztották a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségébe és a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagjává vált. Ennek következményeként 2010-ben megalakult Kolozsváron az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács, majd később, 2013-ban Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács.

Több ezer tehetséges gyermek, fiatal, pedagógus életére, az egész közösségre kiható volt az a pillanat, amikor Paul Baan úgy döntött, érdemes Székelyföldre befektetni, érdemes segíteni életképes elgondolásokat, amelyek a fejlődést szolgálják a szülőföldön. Olyan folyamatot indított útjára és támogatott erkölcsileg és anyagilag, amely egy interkulturális kommunikációs projekten keresztül elvezetett a Nemzeti Tehetség Programba való bekapcsolódáshoz, tehetségsegítő tanácsok létrehozásához Erdélyben, és azon keresztül a szervezett tehetséggondozás kialakításához.

Paul Baan egy igazi jó szomszéd, alapítványának neve, a Noaber hollandul ezt jelenti.  A Paul Baanokkal benépesített világ az, amire vágyunk: egy szeretetteljes, örömben, boldogságban gazdag világ. Mert a gazdagság csakis ebben mérhető.

Erkölcsi értékrendjével összhangban Paul Baan mindig is érzékeny volt a társadalmi kérdésekre, és a sokkal nehezebb, energia-és időigényes felelős támogatást helyezte előtérbe a szokványos szponzorálással szemben. Több gazdasági tematikájú könyv mellett az Investment in Social Return című, a társadalmi célú befektetések módszertanát és gyakorlatát bemutató könyv szerzője. Jelenleg a Noaber Alapítvány elnökeként tevékenykedik, Lunterenben.