A matematikai tehetségről azt tartják, hogy a legtöbb esetben már a gyermekkor elején felismerhető. Néhány szemléletes példa következik az átlagtól eltérő kisgyermekre, egyúttal arra is, hogy a matematikai tehetség már nagyon korán megnyilvánulhat, persze ez nem garancia arra, hogy mi lesz belőle, mire felnő.
Az 1920-ban született, ma 93 éves
Pataki Ferenc, az ötvenes-hatvanas évek híres fejszámoló művésze így nyilatkozott:
„Akkor 1 fillér 125 korona volt és 1 pengő 12500 korona és én pillanatokon belül tudtam számolni pengőről koronára és vissza. Egyszerűen így járt folyton az agyam már 3 évesen. Még a lépéseimet is mindig számolgattam és megszoroztam kettővel, majd hárommal, s így tovább és egyszer csak 4-5 éves koromban már milliókban gondolkodtam.
Erdős Pál, a XX. század egyik legnagyobb matematikusa ezt írta: „1913. március 26-án születtem, szüleim matematikatanárok voltak, az egyetemen ismerkedtek meg. Anyuka tanított és én sokszor voltam egyedül a német (osztrák) kisasszonnyal, így már 3 éves koromban megtanultam németül. Három-négy éves koromban már jól tudtam számolni, ugyanis akartam tudni, mikor lesz vakáció, és mikor nem kell Anyukának iskolába mennie. Igen sokat játszottam a naptárral és hamarosan jól tudtam fejben számolni. Legnagyobb felfedezésem az volt, hogy négyéves koromban Anyukával közöltem: ha 100-ból kivonunk 250-et, 0 alatt 150-et kapunk: ezután Anyuka persze elmondta, hogy vannak negatív számok. Elemibe nem jártam, Anyukával tanultam, és mikor vizsgáztam első elemiből, mindjárt a második elemiből is levizsgáztattak, így nyertem egy évet. Elég korán kezdtem komolyan matematikával foglalkozni, de nem voltam olyan szenzációs csodagyerek, mint későbbi tanítványaim, Pósa és Lovász.
Pósa Lajosról, aki tanárként egyedülállót alkot a magyar tehetséggondozás és a matematikai gondolkodás megtanítása terén és Lovász László akadémikusról, világhírű matematikusunkról már általános iskolás korukban nyilvánvaló volt, hogy különös tehetségük van a matematika iránt.
