Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Fenyősi Erika

Munkakör: 
Pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola - tanár
történelem, hon és népismeret, etika, versenyfelkészítés, tehetségsegítés, tutorálás

Milyen elvárásokkal jelentkeztél a tutori szerepre?
A 2009/10-es tanévtől koordinálom, működtetem iskolánk tehetséggondozó programját, a Jurisics Akadémiát, melynek elindításában kezdeményezően részt vállaltam. A tehetségígéretek felismerése, segítése, erősségeik megkeresése mellett, hátrányaik kompenzálását is kiemelt feladatomnak tartom.  Munkámat 2017-ben a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” - díjjal ismerték el. Elkötelezett tehetségsegítőként a tutori szerep újabb kihívást jelentett számomra. Vonzott a kreativitást, nagyfokú érzelmi intelligenciát igénylő feladat. A képzés árnyalta előzetes elképzelésemet a tutori munkáról.

Miért tartod fontosnak az egyéni segítségnyújtást a tehetséges fiatalok számára?
A tehetséges gyerekek gyakran kilógnak a sorból. Az egyénre szabott segítségnyújtásnak nagy a szerepe „pozitív devianciájuk”kezelésében. Ha a tehetséges gyerek nem kapja meg a környezetétől a támogatást, akkor könnyen bezárulhatnak az adottságai, nem tudja kibontakoztatni azokat. Ezért egy különleges képességű, a szárnyait épp csak bontogató fiatal bizalmon és kölcsönösségen alapuló együttműködésben való tutorálását nagyon fontosnak tartom.

További gondolatod, amit fontosnak tartasz a tutorálással kapcsolatosan:
Illyés Gyulával vallom "Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk…” 

 

Adatlap: