Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Tóthné Zsoldos Éva

Munkakör: 
Mátyás Király Katolikus Általános Iskola - igazgató helyettes/tanító
angol nyelv és technika tanítása

Milyen elvárásokkal jelentkeztél a tutori szerepre?
Bíztam abban, hogy a tehetséges diákok támogatása, segítése lesz a feladatom, hiszen a program leírásában ez körvonalazódott számomra. 

 

Miért tartod fontosnak az egyéni segítségnyújtást a tehetséges fiatalok számára?
A tehetséges fiatalok kiemelkedő képességeit elsősorban a szülők, majd egy-egy hivatását, szakterületét szerető pedagógus észleli először. Ahhoz, hogy további eredményeket érjen el, magasabb szintre jusson tudásban, s egyéb, a tehetségterületének kiteljesedéséhez szükséges, kompetenciákban, segítségre van szüksége. Ezt az összetett, egyénre szabott támogatást, s azt a személyt, aki ebben igazi segítség lehet,  gyakran nagyon nehéz megtalálni.  Ez a tutor program. abban segít, hogy az igények és a felkínált lehetőségek találkozhassanak, valamint a tehetséges fiatalok egymást is megismerhessék, kapcsolatokat építhessenek egymással, mely kapcsolatokból a jövőben, talán, új projektek, felfedezések, találmányok születhessenek.

 

További gondolatod, amit fontosnak tartasz a tutorálással kapcsolatosan:
Szerintem jó lenne, ha a tutor programban lévő diákoknak a program után is lenne lehetősége  találkozni egymással „hivatalos formában” is, azaz szervezetten, pl egy országos, vagy régiós találkozó, estleg nyári tábor keretében.